Mohamed Aida hazatért Újpestre

  •  
  •  
  •  

Mondhatni, karácsonyi ajándékként érkezett az újpesti lila-fehér klubhoz az Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes tőrvívó klasszis, Mohamed Aida.

Alig volt kilencéves, amikor a palotai iskolában, ahol tanult, toborzót tartott az egyik legnagyobb fővárosi egyesület, de az örökmozgó kislányt mégsem választották ki, nem hívták a vívók közé. Aida már akkor sem adta fel egykönnyen a küzdelmet, édesanyja kezét fogva Újpestről – a víztoronynál laktak – mégis elment az egyik edzésre. Jól tette, hiszen rövidesen bizonyította, helye van a klubban.

– Nagyon sokat köszönhetek edzőmnek, Solti Antalnak, aki már huszonnyolcadik éve a mesterem – mondta a vívónő. – Rengeteget foglalkozott velem, a vívóteremben és azon kívül is. Nyugodtan nevezhetem pótapámnak.

Aida nagyon fi atalon már letette névjegyét a pástok világában, sorra nyerte a hazai korosztályos versenyeket. Alig töltötte be a tizenötöt, amikor junior világbajnok lett. Egy év elteltével a felnőttek között nyert egyéni ezüstérmet az Európa-bajnokságon, majd a következő évben, az esseni világbajnokságon állhatott fel a dobogó második fokára. 2007-ben a svájci Gentben végre a legfényesebb érem is a nyakába került, csapatban győztek az Európa- bajnokságon.

Mohamed Aida öt olimpián képviselte hazánkat, de a nyári játékokon eddig még nem jött össze a várva várt érem.

– Nem adom fel, Rio de Janeiróban is ott akarok lenni – jelentette ki. – Nehéz lesz kivívnom az indulás jogát, ráadásul csak magamra számíthatok, hiszen Brazíliában nem rendeznek női tőrben csapatversenyt. Pedig nagyon szeretek csapatban vívni, megsokszorozza az erőmet, hogy egymásért küzdünk a versenyen.

A csinos sportolónak néhány hónapig most nem a vívás lesz a központi kérdés az életben. Aida ugyanis második gyermekét várja. Már azt is tudja, hogy lánytestvére érkezik kislányának, Olíviának.

– Remélem, minden rendben lesz, és a májusi szülést követően hamar edzésbe állhatok – mondta. – Az őszi versenyeken indulnom kell, hiszen minden pontra szükségem van ahhoz, hogy Rióban is pástra léphessek. Célom, hogy végre éremmel térjek haza egy olimpiáról.

G. G.

(A Mohamed Aidával készült hosszabb beszélgetést megtekinthetik az ÚKTV Kávéház című műsorában.)