Mónica éleszti fel holnap éjfélkor az angyalföldi lóvasutat

  •  
  •  
  •  

Május 30-án, csütörtökön, éjfélkor újra kifut a lóvasút Budapesten. A kocsi a 14-es villamos vonalán megy végig a Béke tértől.

A lóvasutas utazás része a XIII. kerület 75. születésnapjára szervezett programsorozatnak. Annak sem kell szomorkodnia, aki csütörtök éjfélkor már aludni szeretne: június 1-jén, szombaton 10-től és 16 óráig az angyalföldi vasúti pályaudvaron, a Kámfor utcában is fel lehet ülni lóvasútra, amelyet egy Mónica nevű ló vontat majd. A kocsi egyébként eredeti, de felújították.

A segítő személyzet korhű jelmezben várja az érdeklődőket, akik emlékjegyet kapnak a nosztalgiajáraton – olvasható a kerületi portálon.

Az első pesti lóvasút 1866-ban nyílt meg, egyebek mellett a Váci úton haladt. Volt lóvasút a Margitszigeten is, de azt sosem kötötték össze a városi hálózattal, elszigetelten működött egészen 1928 áprilisáig. Budapest többi részén az utolsó, állati erővel vontatott kocsi 1898. július 2-án közlekedett a közforgalomban, vagyis ez a hálózat jóval kevesebb ideig maradt meg, mint a margitszigeti – írták az Indoház.hu egyik korábbi cikkében.

Forrás: www.hvg.hu