Must, fröccs és a leghúzósabb nyár

  •  
  •  
  •  

Mondhatjuk, hogy újpesti kötődésű zenekar a New Level Empire. Dobosuk, Nyujtó Sándor (DJ Newl) hatalmas Újpest-drukker, frontemberük, Ujvári Zoltán Szilveszter, vagyis Zola pedig itt él, sőt ő Újpest dalának szerzője. A zenekar szeptember 24-én a Szüreti Mulatságon muzsikál. Zolával beszélgettünk.

Van valamilyen szép szüreti emléked?
Van egy fénykép rólam, kiskoromból, amin egy nagy dézsában hevesen taposom a szőlőt. Kései szüret lehetett, mert nagykabátban, sapkában taposok. 1985 körül készülhetett. Csömörön laktunk a családommal akkoriban, volt szőlőnk is, és nagyon megmaradt bennem az ottani szüretek hangulata. És a szőlő, de főleg a must azóta is nagy kedvencem. Úgyhogy, ha valakinek van jó mustja, hozzon nekem bátran a Szüreti Mulatságra.

A bort is szereted?

Nem vagyok nagy boros, de nyáron a száraz, hideg fröccsöket azért szeretem. Bringázás közben azt szoktuk iszogatni.

Mintha mostanában kevesebbet lehetne hallani a New Level Empire-ről.
Talán azért, mert tavasszal jött ki a klippel együtt a legutóbbi, Valahol című dalunk, a nyár meg azzal telt, hogy egyfolytában mentünk, szinte minden hétvégén koncerteztünk valahol az országban. És nincsenek állandó sajtómegjelenéseink, vagy folyamatos online-jelenlétünk. Mi nem az a zenekar vagyunk, akiről hetente cikkeznek az újságok.

Miért nem?
Valószínűleg azért, mert az elmúlt tíz évben én tudatosan kerülöm a bulvárt. Sok ilyen jellegű felkérést kapok, amire tiszteletteljesen nemet mondok. Mi akkor adunk ki a zenekarról új hírt, amikor megjelenik egy új dalunk. Vagyis a dal a hírünk. Az a dolgunk, hogy zenéljünk. Azok hallhatnak rólunk, akik járnak a koncertjeinkre, hallgatják a zenénket.

Manapság kevesebb a klub, de több a fesztivál. Vagyis az elmúlt néhány évben a zenekarok nagy része inkább nyáron aktív.
Ez így van, nekünk is májustól októberig nagyon erős a szezonunk, utána meg csak az van, ami jön, ami beesik. Persze lehet, hogy jobban kellene erőltetnünk a klubkoncerteket. Tervezzük is, hogy erősítünk ezen a fronton, már most biztos például, hogy októberben lesz egy nagyobb klubkoncertünk Budapesten. És gondolkodunk egy akusztikus koncertsorozaton is. Amúgy ez volt eddig a leghúzósabb nyarunk. Megtett kilométerben és fellépésszámban is. Nagyon jó volt, de azért ezt a rengeteg buszos utazást elég nehezen viselem. Mert amikor lenyomunk ilyen kétezer kilométeres hétvégéket, az nem annyira kényelmes. Jó lenne, ha kitalálnának már egy olyat, hogy gombnyomásra ott vagyunk bárhol.

Ennyi utazás, koncert közben elég nehéz lehet dalokat szerezni.
Igen, ahhoz azért kell egy kis elvonulás, befelé fordulás. Szerintem azok a dalaim a legjobbak, amiket év elején, január-február környékén írtam. Amikor rossz az idő, egyedül vagyok, szomorú vagyok, depressziós vagyok, mit csináljak, dalokat írok. Ez nem azt jelenti, hogy ezek mind szomorú nóták, csak valahogy sokkal mélyebb a tartalmuk, a zeneiségük.

Mikor jön a legújabb dalotok?
Éppen most jött ki, úgyhogy még friss. Két rádióban is elkezdték játszani, és online is megjelent szeptember elején. Októberre kész lesz a klip is hozzá. A dal címe: Szerteszét.

A Szüreti Mulatságon valószínűleg sok olyan ember is lesz, akik nem ismerik a zenekart, meg kell őket hódítani. Te szereted az ilyen kihívásokat?
Imádom. Nagyon közvetlen ember vagyok, nem csak a magánéletben, de a koncerteken is. Próbálok bensőséges kapcsolatot teremteni a közönséggel, szeretek meggyőzni olyan embereket, akik nem ismernek minket, hogy mi jó zenét játszunk. Nagy kihívás, jópofa dolog ez. Eddig mindig összejött, még sosem dobáltak meg paradicsommal.

Itt inkább szőlő lesz.
Az jöhet. Tátott szájjal várom.

Juhász Mátyás