Művész-tanárok kiállítása a Károlyiban

  •  
  •  
  •  

Tíz éve rendezte először a Károlyi-galéria a művész-tanárok kiállítását. A galéria és a kiállítás híre azóta túljutott Újpesten, és már más városból is jelentkeztek alkotók.

Hol lehetnének jobb helyen művészeti tárgyakat oktató pedagógusok alkotásai, mint egy iskola galériájában? Idén tizenöt művész-tanár alkotása látható a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium galériájában. Közülük többen visszatérő alkotók, hiszen ez már az ötödik ilyen tárlat. A megnyitón Hirmann László, a gimnázium igazgatója köszöntőjében elmondta, a legjobb példa, amit egy művészeti tárgyat tanító pedagógus mutathat diákjainak, ha maga is alkot. Hozzátette: ez a kiállítás arra is bizonyíték, hogy nem igaz az a mostanság gyakorta hangoztatott állítás, miszerint a pedagógusok fásultak és cseppet sem kreatívak. A kiállítás nem tematikus, csak az köti össze a műveket, hogy pedagógusok az alkotóik, de a tárlat amúgy rendkívül sokszínű, nemcsak képzőművészeti, hanem iparművészeti alkotásokat is állítottak ki a pedagógus-művészek.

– A szénrajztól az akvarellig szinte minden látható a tárlaton. Nagyon magas színvonalon alkottak a kollégák, és minden tiszteletem az övék, hogy a napi tanítás, a gyerekek oktatása, nevelése mellett ilyen nagyszerű képeket tudtak létrehozni – mondta Tuza Márta, a galéria vezetője.

A kiállítás május 20-ig látható az iskola nyitvatartási idejében.