•  
  •  
  •  

Csaknem kétmillió ember használ kevesebb, mint százat. 

Hosszú hónapok kutatómunkájával térképezte fel a Város Mindenkié civil egyesület a fővárosi nyilvános vécék állapotát. Ezek száma, illetve az, milyen kevés van, hosszú évek óta folyamatos probléma, de a felmérés annál is rosszabb eredményt hozott, mint amire előzetesen számítottak – írja az Index.

A kutatásban részt vevő aktivisták felmérése szerint a kétmillió fővárosi lakos, valamint a vendégmunkások, turisták és a hajléktalanok összesen 90 darab közvécén „osztozkodnak”, ami hihetetlenül kevés. Létezik ugyan egy rendelet, amelynek értelmében olyan helyeken, ahol legalább 10 ember huzamosan tartózkodik, kellene nyilvános vécét létesíteni, de a kerületek vezetései ezt szívesen hagyják figyelmen kívül.

A Város Mindenkié csoport szerint a létező közvécékkel is sok baj van: egyrészt 250 forintba kerül, ami sok embernek drága, másrészt nem mind akadálymentes, ami újabb problémát jelent. A csoport 2017-ben egyszer már a belügyminiszterhez fordult, hogy szüntesse meg a lehetetlen állapotokat, de egyelőre nem látszik olyan átfogó program, amely megszüntetné a tűrhetetlen helyzetet.

, ,