Nagyra értékelik a devecseriek az újpestiek felajánlását

  •  
  •  
  •  

A képviselő-testület alakuló ülésén javasolta Wintermantel Zsolt polgármester, hogy nyújtsanak segítséget a vörösiszap katasztrófa érintettjeinek. Ennek egyik formája, hogy a devecseri iskola diákjait vendégül látná az önkormányzat az őszi tanítási szünetben.

Toldi Tamás polgármester, az iskola vezetése és a diákok is nagyra értékelték a felajánlást, azonban nem élnek a lehetőséggel, hiszen – érthető okokból – mindenki a szerettei között szeretne lenni ezekben a nehéz időkben.
Wintermantel Zsolt a képviselő-testület alakuló ülésén azt javasolta, hogy Újpest
Önkormányzata nyilvánítsa ki szolidaritását az iszapkatasztrófában érintett lakossággal. A polgármester tájékoztatást adott arról, hogy felvette a kapcsolatot a devecseri vezetőkkel, s elmondta: az őszi tanítási szünetben vendégül látnák és programokat szerveznének az ottani gyerekeknek. Két-három osztályt fogadna az önkormányzat, számtalan programot szerveznének nekik, például a parlamentet is meglátogatnák.

Jó néhány társaság és szervezet felajánlotta segítségét, így az Aquaworld Zrt. mellett több más újpesti cég is megígérte, hogy segít programokkal. A Mezőgazdasági Múzeum és a Fővárosi Állatkert is pozitívan állt a felajánláshoz. A képviselők egytől egyik az ügy mellé álltak.

Folytak az egyeztetések, a devecseri vezetők tájékoztatták a szülőket és a gyerekeket az újpestiek felajánlásáról.
– A sok segítség között sem veszett el az újpestiek felajánlása, amit ezúton is szeretnénk megköszönni – nyilatkozta lapunknak Eszterhainé Fatalin Ilona, a devecseri Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatója. – Nagyra értékeljük, hogy a fővárosban is átérzik helyzetünket. A gyerekek mennének, ám a szülők úgy látják jónak, ha együtt marad a család a szünetben is. Nagy trauma érte az itt élőket, óriási az elkeseredés, sokan nem látják a jövőt. Ilyen körülmények között, azt hiszem, érthető a döntésük.
Az igazgató elmondása szerint a gyerekek másként élték meg a történteket, mint a felnőttek. Ők a szüleik elkeseredését érzékelték elsőként, és a feszültség átragadt rájuk. Legtöbbjük otthon marad a szünetben. Feltéve, ha nem pusztította el a házukat a hömpölygő vörösiszap.