Az Újpesti Karácsonyi Vásárban december 20-án egymást váltották a sikeresebbnél sikeresebb produkciók a színpadon.
A színpadon délelőtt a kicsiké volt a főszerep, ahol a Kisvirág Kreatív Művészeti és Kulturális Csoport bábelőadását láthatták, Karácsony a nagyinál címmel.
Ezt követően a délután is vidáman indult. Három órakor a Kiskalász zenekar lépett a színpadra, akikben most sem csalódhatott a közönség. A Varga Bori, Sántha Gábor, Boros Attila és Mogyoró Kornél alkotta csapat zenéjével táncra perdítette a legapróbbakat is. Legismertebb dalaik mellett karácsonyi és szilveszteri énekek is felcsendültek. A műsor végén az Önkormányzat ajándékát, Újpest borát és egy hatalmas csokor virágot Ozsváth Kálmán, önkormányzati képviselő adta át az énekesnőnek és a csapatnak.
Később az adventi koszorú negyedik gyertyája is kigyúlt délután a koszorún a Városházánál. Ez alkalomból az Újpest-Megyeri és a Káposztásmegyeri plébániák közös műsorát tekinthette meg a közönség a színpadon. Számtalan ünnepi mű között felcsendült a Karácsonyi bölcsődal, a Karácsonyi ének és az Ó jöjj le Messiásunk is.
Az este főprodukciójára, Mészáros Árpád Zsolt fellépésére nagy tömeg gyűlt össze fél nyolckor a 2014-es Újpesti Karácsonyi Vásár színpadánál. Az operettszínház művésze lendületes produkciójával magával ragadta a közönséget. MÁZS saját dalai mellet énekelt más ismert előadók híres szerzeményeiből is. A repertoárban szerepelt Michael Bublé, Valami Amerika c. film főcímdala, de híres musicalekből sem volt hiány. Elhangzott részlet többek közt a Hair vagy a Mozart című darabokból is. Búcsúzóul a Rómeó és Júlia musicalből ismert Lehetsz király c. dalt énekelte az énekes, amit a közönség az első hangtól az utolsóig vele együtt dalolt vele. Nem volt ez másképpen a ráadás dallal sem, ami Máté Péter: Azért vannak a jó barátok c. dalának előadása volt. A jó hangulatot még a produkció végére megérkező eső sem moshatta el.
Természetesen a többi fellépőhöz hasonlóan MÁZS is részesült az önkormányzat ajándékában. Újpest borát Jánszkyné Ulman Mária nyújtotta át a művésznek.
A programok Advent utolsó vasárnapján, december 21-én is tovább folytatódnak. Ünnepi koncertjével a Városháza dísztermében délután színpadra lép a Koncertmuzsika Zenekar, Szalóki Ági pedig a gyermekeknek ad koncertet. A felnőtteket az este főprodukciójaként Caramel várja.
R. Zs.