Nagyvárosi jelen – új Főtér

  •  
  •  
  •  

Lapunk előző számában tudósítottuk Olvasóinkat az örömteli hírről, mely a jelen gazdasági helyzetében kétszeres szenzációként is hat: elsőfordulós pályázati nyertesként üdvözölhetjük a Főtér-programot. Mindez azt jelenti, hogy április második felében megkezdődik a Szent István tér és környéke újjászületése – 100 év után. Az első fázis elképzeléseinek részleteiről érdeklődtünk Tilli Lajosnál, a Főtér Kft. ügyvezető igazgatójánál és Lőrincz Mihálynál, az önkormányzat városüzemeltetési szakreferensénél.

-Vágjunk a közepébe: mi vár az újpesti lakosokra április 18-tól?
-Egy új világ – válaszol tömören Tilli Lajos. – De addig – Churchillel szólva – csak vért és könnyeket tudunk ígérni. A viccet félretéve: az új nagyváros főtér, egy olyan központi helyévé formálódik, ami egy sokkal élhetőbb és vonzóbb találkahely lesz, mint a mostani. Ezek alapján készült el az építési engedélyezési tervdokumentáció, amely már részleteiben kidolgozta a koncepció irányelveit, valamint a részleteket is. Ennek megfelelően a főtér környezete teljesen megváltozik, a jelenlegi forgalom megszűnik, a templom két oldalán két gyalogos tengely kerül kialakításra: az egyik a piac, a másik a Duna-tengely. Ezek sétány-jellegű szakaszok lesznek, díszburkolattal ellátva. Megújul a Trombita tér is, ami pillanatnyilag vadregényes autóparkoló. Találunk ugyan rajta fákat és virágokat, de nem megfelelő minőségben és látványvilágban, a kockakő burkolat is már elavult és csúnya. Funkcionálisan egy pihenőparkká alakul majd a tér, az önkormányzat egy kisebb típusú rendezvényterévé. Csobogók, padok, pihenők és rengeteg zöld, kapcsolat a templom kertjével kapnak majd helyet.
-Mi köti majd össze a templomot és a Városházát?
-A jelenlegi református templom és önkormányzat közötti autóparkoló helyén szintén pihenőteret alakítunk ki – vette át a szót Lőrincz Mihály -, itt szeretnénk olyan nevezetességet létrehozni, amely a turistákat is idevonzza egy látványos vízjátékkal. Ez a vízjáték a felszínnel egy síkban lesz, fúvókákon keresztül különböző vízoszlopok kápráztatják el a pihenő, sétáló embereket. Az István úton haladók tekintetés is odavonzza majd, ha mindent a tervek szerint sikerül megvalósítani. A területen jelentősen megnövekszik a zöldterület aránya, fákat, növényeket ültetnek, mintegy harminc százalékkal nagyobb zöldterület lesz az első fázisban.
-Milyen változások érintik a Városháza környékét ezen kívül?
Átalakul a Károlyi park is: a szobor megmarad, de nem a jelenlegi környezetében. Megpróbáljuk átjárhatóvá és átláthatóvá tenni az emberek számára is a területet. A sűrű bokros, fás, dzsungeles miliőt kiiktatják és a szemnek is kellemes parkos területté formáljuk.
-Maga a Városháza sem kerüli el a fiatalítást – vette át a szót Tilli úr. – igazából három nagy változás történik. Az egyik az, hogy a mostani alumínium nyílászárók nem illenek a fővárosi védettség alá eső épületre, ezeket kicseréljük. Az elöregedett és korszerűtlen fűtési rendszer átépítésre kerül. A harmadik és legfontosabb, hogy megteremtjük az akadálymentes közlekedés lehetőségét a városházán belül. Az épület teljes területén kerekesszékkel is tudnak majd közlekedni a látogatók.
L.M.: -Még egy nagyon lényeges és feltehetően népszerű változás éri az épületet. A  „radhaus keller”, Városházi Vendéglő, amelyet nyugati, elsősorban német mintára alakítunk ki az épület hátsó sarkánál. Amikor ez az épület épült száz éve, a földszinti irodák kereskedelmi egységek voltak, mondván, hogy a bevételből el kell tartani a városházát. Mi nem várunk ilyen jelentős bevételt ettől, de mindenképpen működő kereskedelmi egység kerül a városháza pincéjébe körülbelül háromszáz négyzetméteren, a tér szellemisége és a történelmi hagyományok előtt is tisztelegve.
Ez tulajdonképpen egy olyan vendéglátó-ipari egységet jelent, amely nyáron kitelepül már a parkba az asztalokra, s azok a rendezvények, amelyeket a parkban tartanak (pl. esküvők, névadók, keresztelők) után lehetőség legyen itt az ünnepséget megtartani, fényképezni, ünnepelni – lesz itt szerelmesek kapuja, egy virágkapu is, ami illeszkedhet az említett eseményekhez is.
T.L.:-Természetesen azt várjuk a Főtér-programtól, hogy kialakul egy minőségi tér, ezzel együtt átalakul egy környező minőségi térfal is s benne az épületek. Számtalan jó példát tudunk mondani erre: Ilyen az ötödik kerületi Szent István tér, a Bazilika előtti terület is, amely egy autókkal teli, szörnyen ronda felület volt. Mióta átépítették, gomba módjára indultak a magánvállalkozások, mélygarázs épült, nyíltak az éttermek, egy elegáns környék lett. Így kapcsolódik az önkormányzat és a magántőke: az előbbi megteremti a lehetőségeket, az utóbbi pedig a közösség kedvét keresve él vele. Ez az idő elérkezett.