Ne megszokásból közlekedjünk!

  •  
  •  
  •  

Az új piac építése mindenkitől türelmet és odafigyelést igényel. A munkálatok miatt folyamatosan forgalmirend-változásokra kell számítani, de megéri! A régi piac egyébként a munkálatok alatt is zavartalanul nyitva tart.

Február 15. és 29. között a Szent István tér – Templom utca – Károlyi István utca kereszteződése le van zárva a gépjárműforgalom elől. Azért, hogy a munka rendben, ütemterv szerint haladjon, és a piac is zavartalanul működhessen, erre a csomópontra csak áruszállítás céljából lehet behajtani. A keramitos parkoló továbbra is üzemel.

A változásokra jelzőtáblák hívják fel a figyelmet
A legfontosabb, hogy ne megszokásból közlekedjünk. Az aktuális változásokra jelzőtáblák hívják fel a figyelmet.

– Az új vásárcsarnok építésénél és a közműépítésekkel járó munkálatoknál elengedhetetlen feltétel a különböző munkafázisokhoz készített forgalomtechnikai tervezés – mondja Szabó Zsolt a Városüzemeltetési Főosztály vezetője. – Folyamatosak a helyszíni bejárások a megrendelő, a kivitelezők, és a mérnök, illetve a lebonyolító szervezet részvételével. És folyamatosak az egyeztetések a Budapesti Közlekedési Központ képviselőivel is, hiszen a BKK felelős a főváros közlekedésének koordinálásáért, fejlesztéséért és működtetéséért. A Városüzemeltetési Főosztály is aktívan, napi szinten vesz részt a munkában. Az Újpesti Közterület-felügyelet a rendőrséggel karöltve segíti a különböző forgalmirend-változások zavartalan bevezetését, a gyalogosforgalom biztosítását –tájékoztatta lapunkat Szabó Zsolt városüzemeltetési főosztályvezető.

2016. február 15-től, hétfőtől lezárják Újpesten a Templom utca és a Károlyi István utca kereszteződését, mert új építési területen kezdik meg az Újpesti Piac felújítását. Ideiglenesen zsákutca lesz a Templom utca Lőrinc utca és Szent István tér közötti, valamint a Károlyi István utca István út és Templom utca közötti szakasza. A Károlyi István utca és az István út kereszteződésében ideiglenes forgalomirányító jelzőlámpát helyeznek ki, ezzel segítve a Károlyi István utcából az István út irányába történő biztonságos jobbra kanyarodást. A Károlyi István utca lezárt szakaszát a Mády Lajos utcából továbbra is meg lehet közelíteni. Az új forgalmi rend miatt módosul a 147-es busz útvonala.

D.V.