Négy éves lett a társaság

  •  
  •  
  •  

Gyorsan elszaladtak az évek, az Újpesti Magyardal és Zenebarát Kör 4 éves lett. A szeptember 4-ei ünnepségen részt vett dr. Molnár Szabolcs alpolgármester, és több önkormányzati képviselő is.

A kört 2008 szeptemberében alapította László Mária, Újpestért-díjas nótaszerző. A tagok rendszeresen összejárnak, minden hónap első keddjén találkoznak. Az évszakokhoz kapcsolódó nagyobb rendezvényekből sem volt hiány.

Az Ady Endre Művelődési Házban szeptember 4-én, délután megtartott ünnepi évadnyitón részt vett dr. Molnár Szabolcs alpolgármester is, aki köszöntötte a megjelenteket, majd Ozsváth Kálmán önkormányzati képviselő Wass Albert-verset szavalt. Ugyancsak fontosnak tartotta a megjelenést Hladony Sándor tanácsnok és Balázs Erzsébet képviselő is. A fellépők között volt a Penci Népdalkör (képünkön) és Erdős Melinda operaénekes. A kör évadnyitóját követően minden hónap első keddjén, 15 órakor kezdődnek az összejövetelek az Ady-ban. Szeretettel várnak új klubtagokat is.

Á.T.