A Fővárosi Önkormányzat útfelújítási programjának részeként, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) beruházásában ezen a héten öt fővárosi, köztük négy újpesti helyszínen újulnak meg az útfelületek. Az eljárás során alkalmazott felületi bevonatnak köszönhetően tovább nő az útszakaszok élettartama.
Szeptember 26. és 29-e között négy újpesti helyszínen végez felületi bevonatkészítést a BKK. Az alkalmazott technológia előnye, hogy a bevonatnak köszönhetően az egyébként jó teherbírású útpálya élettartama jelentősen megnövekszik, hiszen megszűnnek a felületi repedések, így a csapadékvíz már nem tud kárt tenni az utak szerkezetében.
A felújítás során az alábbi újpesti útszakaszok kapnak felületi bevonatot:
• Türr István utca (Attila u. és Szent László tér közötti szakaszon)
• Irányi Dániel utca (Baross u. és Megyeri út közötti szakaszon)
• Leiningen Károly utca (Szent Imre u. és Fóti út közötti szakaszon)
• Iglói utca (Fóti út és Erdősor út közötti szakaszon)
A Leiningen Károly utca és az Iglói utca rossz állapota miatt ezen a szakaszon az útszerkezetet is meg kell erősíteni, ezért a jelenlegi útfelületet meg kell marni, amire üvegszál erősítésű tapadóréteg készül, amit kopóréteggel fednek le.
Forgalomkorlátozások a munkálatok ideje alatt
A felületi bevonat készítésekor a Türr István utca Attila utca és Szent László tér közötti szakaszán, valamint az Irányi Dániel utcában a Baross utca és a Megyeri út között szakaszos, félpályás útlezárásra kell számítani.
Az Iglói utca – Sporttelep utca útvonal Káposztásmegyer felé szeptember 26-án és 27-én egyirányúvá válik, szeptember 28-án és 29-én, azaz szombaton és vasárnap azonban a kivitelezési munkák teljes lezárás mellett zajlanak. Ezen időszak alatt az autóbuszok kerülő útvonalon közlekednek a Baross utca – Erdősor út felé, az addigra alsó aszfaltréteggel fedett körforgalmú csomópontot használva. A közlekedés rendjéről bővebb információk a BKK honlapján olvashatók.
A Leiningen Károly utcában szeptember 27-én, pénteken kezdődik, és mozgó terelés mellett zajlik az útfelújítás. Az itt közlekedő autóbuszok útvonala nem változik, azonban a félpályás útlezárás miatt torlódások várhatóak.
BKK