Nem csak egy szög

  •  
  •  
  •  

Május 15-én nyílt meg az Újpesti Roma Kisebbségi Önkormányzat és az Eötvös József Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság szervezésében Molnár István Gábor „Régi Újpest cigányai” című fotókiállítása.

A kiállítást Újpest polgármestere, Dr. Derce Tamás nyitotta meg.
–  Sok gyerekkorból ismerős arcot fedeztem fel a fotókon; sajnos sokan már nincsenek köztünk. Egy ilyen kiállításnak magától értetődőnek és természetesnek kell lennie. Együtt élünk Újpesten magyarok, cigányok, zsidók, németek, tótok, szlovákok, lassan két évszázada. Büszke vagyok rá, hogy Csóka Jánost és sok embert, akit a fotókon szerepelnek, barátomnak, sőt, testvéremnek mondhatom. Azt kívánom, hogy hozzám hasonlóan gondolkodjon az utánam jövő nemzedék, hogy számukra egy ilyen kiállítás magától értetődő legyen, hiszen együtt élünk ezen a 18 km2-en, Újpesten.
 
Csóka János Pál, az Újpesti Roma Kisebbségi Önkormányzat elnöke is köszöntötte a megjelenteket:
– 12-13 éves koromban találkoztam azzal a szóval, hogy „cigány”. A családom mesélte el, hogy milyen csodálatos város Újpest, hiszen sok cigány családot befogadtak: szegkovácsok, zenészek kaptak munkát. 14 évvel ezelőtt megismerkedtem egy fiatal fiúval, aki hatalmas tudással rendelkezett a roma kultúráról, történelemről. Öcsémmé, barátommá, munkatársammá vált. A fiúnak kipattant egy szikra a fejéből: miért ne próbálnánk felkutatni azt, hogy mi, cigányok honnan jöttünk. Ő volt Molnár István Gábor. Több mint 3000 fotót gyűjtöttünk az újpesti cigánycsaládokról, s úgy vélem, ez a kutatás valóban egyedülálló Magyarországon.
Kiosztották az Újpest Cigányságáért-díjakat azoknak, akik jelentős segítséget nyújtottak a kutatómunkában és a cigány kultúra népszerűsítésében. Idén László Mária, Rigó György, Patkó Erzsébet és Csóka György részesült a díjban.