„Nem én vagyok a fontos, hanem az Újpest FC”

  •  
  •  
  •  

Az klub ügyvezető igazgatója, Bartha Csaba elmondta: az új tulajdonos a közeljövőben biztosan számít a munkájára

Bartha Csaba ügyvezető igazgató a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: felajánlja ugyan a lemondását, de azt is elmondta, hogy a közeljövőben biztosan ő marad a klub ügyvezető igazgatója:

– Ahogy korábban több nyilatkozatomban is elmondtam, nem én vagyok a fontos, hanem az Újpest FC, és ehhez tartom is magam. Természetesen, ahogyan ez ilyenkor illik, én is, valamint Csehi István ügyvezető társam is felajánlja a lemondását. A mai megbeszélések során azonban kiderült, hogy a közeljövőt mindenféleképpen velünk képzeli el az új tulajdonos. Majd meglátjuk, hogy a közös munkánk az elkövetkezendő néhány hónapban milyen eredményes lesz, és annak tekintetében beszéljük meg a továbbiakat. Leo Beenhakker kapcsolatban azt tudom mondani, hogy a tulajdonos rövidesen leül vele, és átbeszélik azokat a stratégiai ügyeket, amelyeken sportigazgatónk dolgozott az itt tartózkodása során.