Nem kaphatnak járványügyi adatokat az önkormányzatok, mert „nincs vészhelyzet”

  •  
  •  
  •  

Németh Angéla rákospalotai polgármester a kerületi tisztifőorvostól szeretett volna információt kapni az igazolt fertőzöttek, az érintett kontaktszemélyek és a kórházban kezelt megbetegedettek számáról. Az önkormányzat kérését viszautasították, sőt, a választ nem is a szakembertől, hanem a budapesti kormányhivataltól  kapták meg – írja a 24.hu.

Sára Botond azt írja, azért nem ad ki járványügyi adatokat, mert erre csak “vészhelyzet” idején van lehetőség, azt viszont június 30-án a kormány megszüntette.

„A vészhelyzet megszűnésével az adattovábbítás fent megjelölt jogalapja is megszűnt, így Budapest Főváros Kormányhivatala sajnos nem tud eleget tenni kérésének” – írja a kormányhivatal vezetője a polgármesternek. (A márciusban kibocsátott rendelet “a veszélyhelyzet kihirdetéséről” szólt, tehát Sára Botond helytelen kifejezést használ.)

, , , , ,