Nem lesz politikai fórum az oktatóteremben

  •  
  •  
  •  

Közlekedésbiztonsági lakossági fórumnak álcázott politikai rendezvény céljából bérelte ki a Magyar Autóklub (MAK) újpesti székhelyének oktatótermét a Magyar Szolidaritás Mozgalom. Az egyesület a meghívóból szerzett tudomást róla, hogy a termet oktatás helyett politikai fórumra használnák, ezért azonnal szerződést bontott a szervezettel.

Lapunk tudomására jutott, hogy a Magyar Szolidaritás Mozgalom az autóklub oktatótermében tartotta volna május eleji lakossági fórumát, amelynek meghívott vendégei között a Haza és Haladás, illetve az Együtt 2014 színeiben politizáló Bajnai Gordon és Kónya Péter is szerepel.

Lévén, hogy a Magyar Autóklub pártoktól és a napi politikától független szervezet, megérdeklődtük, miként lehetséges az, hogy egy, az aktuálpolitikától nem semleges rendezvény helyet kapott a székház oktatótermében, és arra is kíváncsiak voltunk, elhatárolódnak-e tőle, vagy éppen ellenkezőleg, ily módon foglalnak állást az aktuálpolitikában.

Dr. Kovács Zoltán, a Magyar Autóklub főtitkára az Ujpest.hu-t arról tájékoztatta, tegnapi (április 16-i) megkeresésünk napján ők ugyancsak a meghívó szóróanyagából értesültek arról, hogy az oktatótermet nem közlekedésbiztonsággal összefüggő lakossági fórumra, hanem politikai rendezvény céljára kívánták igénybe venni.

– A Magyar Autóklub 112 éves, politikától független civilszervezet, alapszabályával és értékrendjével összeférhetetlen a politikai tevékenység vagy annak közvetlen és közvetett támogatása – hangsúlyozta a főtitkár.

Ennek szellemében a MAK illetékes vezetője tegnap 11 óra 39 perckor értesítette a rendezvényszervezőt, hogy munkatársuk tévedésben volt a rendezvény céljával kapcsolatban, a résztvevőkről nem kapott tájékoztatást, és így fordulhatott elő, hogy befogadta a teremigénylést.

– A Magyar Autóklub székhelye és telephelyei ez idáig és a jövőben sem adnak otthont politikai rendezvénynek, a szerződésbontást a szervező írásban tudomásul vette – tette hozzá.
Az autóklub válaszlevelét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

M. Orbán András


SAJTÓKÖZLEMÉNY
A Magyar Autóklub 2013. április 16-án értesült – egy utcai szórólap útján – arról, hogy a Magyar Autóklub oktatótermét (1043 Budapest, Berda József u.15.) 2013. május 7-én 18 órától nem közlekedésbiztonsági kérdésekkel összefüggő lakossági fórumra, hanem lakossági fórumként meghirdetett politikai rendezvény céljára kívánták igénybe venni, amelyet a szervező utcai szórólapozással és az interneten is hirdet.

A Magyar Autóklub politikailag független civilszervezet, amelynek értékrendje és alapszabálya az alapelvek szintjén tiltja politikai tevékenység folytatását, annak akár közvetett támogatását. Politikai rendezvényhez a Magyar Autóklub helyszínt nem biztosít, a rendezvény megtartása a Magyar Autóklub helyiségében nem lehetséges.

A Magyar Autóklub érdek-képviseleti tevékenysége során is ügyel arra, hogy álláspontját szakmai és jogi érvrendszer mentén alakítsa ki, mellőzve a politikai attitűdöt.

A Magyar Autóklub döntéséről, miszerint politikai célra helyiséget, területet semmilyen formában nem biztosít, a rendezvényszervezőt még április 16. napján értesítette, amit a rendezvényszervező tudomásul vett és írásban visszaigazolt.