•  
  •  
  •  

Orosz vizsgálati eredmények alapján kapott engedélyt.

Bár Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter decemberben bejelentette, mégsem indult el a Szputnyik V orosz vakcina magyarországi tesztje – írja mai számában a Népszava. A lap felidézi: a miniszter decemberben beszélt arról, hogy a kapott 6 ezer dózist klinikai hármas fázisú vizsgálatra használják, de azóta nem lehetett tudni, mi van ezzel a mennyiséggel.

Most azonban kiderült, hogy a teszttel egyáltalán nem indultak el: a Népszava kérdésére az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet elismerte ennek tényét. Elmondták, hogy a teszt azért vált okafogyottá, mert Oroszországban ez megtörtént, és több tízezer embernek adták be kísérleti jelleggel, nem volt szükség itthoni tesztre.

Szijjártó Péter pénteken jelentette be, hogy az oroszokkal aláírt szerződés értelmében hamarosan három ütemben érkezik egymillió ember beoltására elég Szputnyik V-vakcina. Erre a kormány szerint azért volt szükség, mert továbbra sem elégedettek az Európai Unió elosztási mechanizmusával, valamint az Európai Gyógyszerügynökség is túl lassan dolgozik a vakcinák engedélyeztetésével, így más forrásokból is muszáj vakcinát szerezni, hogy megkezdődhessen a tömeges oltás. Az OGYÉI a napokban adott vészhelyzeti engedélyt az orosz vakcinára, amely hat hónapra szól, és egyszer meghosszabbítható.

, , , , ,