Komoly bajra nem kell számítani Budapesten a dunai árhullám miatt, de a katasztrófavédelem minden eshetőségre felkészült – jelentette be Pesti Imre, a fővárosi védelmi bizottság elnöke június 8-án szombaton a Hungexpo területén.
A kormánymegbízott azt mondta: úgy tűnik, hogy a Dunát a mederben és az ártéren belül tudják tartani, azonban az új típusú katasztrófavédelem felkészült arra is, ha többezer embert kellene kitelepíteni és elszállásolni. Utóbbi célra a kőbányai Hungexpo 6 ezer négyzetméteres D pavilonja, valamint a 20 ezer négyzetméteres A pavilonja is alkalmas. Előbbi 800, utóbbi pedig 4000 embert képes befogadni, de szükség esetén csaknem 15 ezer embert is el tudnak helyezni – tette hozzá Pesti Imre. Az otthonukat elhagyni kényszerülőket önkéntesek várják, számukra gyereksarkot és külön társalgókat is kialakítottak. A pavilonokban emellett orvosi ellátás, fekvőhelyek, légkondicionálás és az étkezés is biztosított.
Pesti Imre hangsúlyozta: eddig mindössze 150 embernek kellet elhagynia otthonát – köztük Újpestről, de további kiköltözésekre nem számít. Amennyiben mégis baj lenne, 800 ember mozgósításával, 50 busszal, több tízezer embert is pillanatok el tudnának helyezni sportcsarnokokban, iskolákban, művelődési központokban – tette hozzá.
A fővárosi védelmi bizottság elnöke elmondta: a gátak jóval 9 méter feletti szintre vannak felkészítve, így nem kell komolyabban aggódni. Ahogyan tegnap megírtuk, a fővédművek 9,3 méterig állnak ellent a víznek, Újpesten 9,5 méteresre emelték a töltéseket, így a város biztonságban van. Tegnap jeleztük azt is, hogy a közműszolgáltatók szintén felkészültek az áradásra.
A szombat délutáni legfrissebb adatok szerint a Duna vízszintje Budapesten meghaladta a 2006-ben mért eddigi legmagasabb, 860 centiméteres értéket. A tetőzés 895 cm-en hétfőn várható.
MTI/MOA