Nem volt szükség a felhatalmazási törvényre: érvényben maradnak a különleges intézkedések

  •  
  •  
  •  

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón elmondta:

  • Bár az Országgyűlés döntése miatt a kormány nem kapta meg a kért felhatalmazást, meg tudják oldani, hogy érvényben maradjanak az első 15 napos intézkedések.
  • Az egyetemek és a közoktatási intézmények fenntartóit arra kérik, rendeljenek el szünetet jövő hétfőre és keddre.
  • A kormány felkérte a belügyminisztert és az igazságügyi minisztert arra, hogy az ítélkezési szünetet és a schengeni határokat érintő, az ország lezárását fenntartó és az ítélkezési szünetet elrendelő korábbi kormánydöntésekkel összhangban, a veszélyhelyzeti rendeletek hatályának lejárta ellenére tegyék meg a szükséges lépéseket az intézkedések fenntartása érdekében.
  • Kijelentette, hogy jelenleg a védekezés kezdetén vagyunk, az elmúlt napokban ugrásszerűen nőtt a megbetegedések száma, ami valószínűleg a jövőben folytatódni fog.
  • Köszönet mondott az orvosoknak, az egészségügyi és a rendvédelmi dolgozóknak, illetve a katonáknak.
  • Hangsúlyozta: vannak olyan védőeszközök, amelyekből jelenleg nem áll rendelkezésre elegendő egy veszélyhelyzet esetére. Ilyenek például a lélegeztető gépek, ezek beszerzése ugyanakkor folyamatban van.
  • Az eszközök beszerzésével kapcsolatban ugyanakkor elmondta, hogy mivel a szabad piac viszonyai jelenleg leginkább a szabadrabláséra emlékeztetnek, és nem garantált, hogy a külföldről megrendelt eszközök el is jutnak Magyarországra, csak azoknak az egészségügyi felszereléseknek a számáról adnak majd tájékoztatást, amelyek már megérkeztek hazánkba.
  • A védekezésre eddig több mint 100 milliárd forintot költött el a kormány, és még több százmilliárdot kell a jövőben, ám ennek fedezetére vannak források a központi költségvetésben.
  • Ma tartják az európai kormány- és államfők uniós csúcstalálkozóját, melyre videokonferencia keretében kerül sor, a téma itt is a koronavírus elleni védekezés lesz.
  • Magyarország azt javasolja majd, hogy az unió területén kívülről beszerzett egészségügyi védőfelszereléseket ezentúl vámmenetesen lehessen behozni az EU területére.
  • Gulyás hozzátette, hogy az EU által javasolt anyagi segítség konstrukciójával Magyarország jár a legrosszabbul, mivel az nem pluszforrásokat juttat a tagállamoknak, hanem már létező pályázatok lehívását könnyíti meg. Reményét fejezte ki az iránt, hogy a már lehívott, illetve jövőbeli támogatásokat szabadon lehet majd felhasználni ezek után.
  • A kormány továbbra is a gazdaság életben tartásában érdekelt, ezért hoztak gazdaságvédelmi intézkedéseket. Ezekkel kapcsolatban hangsúlyozta: a hiteltörlesztési moratórium 2021. január 1-ével történő lejárta után a törlesztőrészletek mértéke nem növekedhet.
  • A kormány azt is reméli, hogy a magyar családoknál maradó nagyjából 3000 milliárd forint a gazdaság élénkítését, fennmaradását segíti majd.
, ,