2014. október első szombatján volt az Újpesti Bródy Imre Gimnáziumban a Nemzetiségi Sportnap, melyen három újpesti nemzetiség önkormányzat képviseltette magát.
A sportnapon 5 csapat indult, három a német, egy a lengyel és egy a szlovák nemzetiség csapataként, különböző sportágakban. Ezek közül az első helyet a német nemzetiséget képviselő csapatok érték el.
Az asztali tenisz versenyben is több játékos versenyzett vegyes korcsoportban, ebben a sportágban is a német színekben induló versenyző lett az első.
Így a Vándorkupát, a német nemzetiség csapata kapta meg egy évre.
Minden résztvevő értékes jutalomban részesült. A sportverseny után vendégül láttuk a résztvevőket.
Ezúton is köszönjük résztvevőknek, a szervezőknek, a játékvezetőknek, hogy eljöttek, és a helyet, melyet az Újpesti Bródy Imre Gimnázium Igazgatója, Giczy Béla biztosított számunkra, hogy ezt a sportos délelőttöt megtudtuk rendezni.
Pappné Windt Zsuzsanna elnök Német Nemzetiségi Önkormányzat