Népdalverseny újpesti diákoknak

  •  
  •  
  •  

Az országos népdaléneklési verseny újpesti fordulóját január 27-én rendezték a Pécsi Sebestyén Ének-zenei Általános Iskolában és Alapfokú Művészeti Iskolában. Lozsekné Tuza Márta beszámolója.

Kodály Zoltán halálának ötvenedik évfordulóján érdemes átgondolni, milyen sokat köszönhetünk a mesternek. A kórusművek, a zenekari darabok és az életmű döntő része, a pedagógiai munkák mind-mind az általa és barátja, kollégája, Bartók Béla által felkutatott és feldolgozott népdalkincsből sarjadnak. Kodály Zoltán kitartó és megalkuvást nem ismerő személyisége kellett ahhoz, hogy az énekoktatás a porosz típusú pedagógiáról átállhasson a mi pentaton gyökerű népzenénkre. Ennek a törekvésnek köszönhetjük, hogy ma már nagyon gazdag népdalkincsből meríthetünk az iskolában.

Elhivatott pedagógusok munkáját dicsérte január 27-én a kerületi népdaléneklési verseny. A kerület majdnem minden iskolájából érkeztek kollégák és izguló, csillogó szemű gyerekek. A megnyitó szavak után felemelő volt hallani közel száz gyerek közös éneklését.

Az eredményhirdetésen a neves zsűri színvonalasnak ítélte a felkészülést, és a továbbiakhoz szívesen adott szakmai tanácsokat. Ne csüggedjenek azok a gyerekek sem, akik nem jutottak tovább, hiszen aki zenével, népzenével foglalatoskodik, olyan kincsek birtokába kerül, amelyek élete végéig elkísérik – tették hozzá.

Tiszán innen, Dunán túl
Országos népdaléneklési verseny
Kerületi forduló, 2017. január 27.
Pécsi Sebestyén Ének-zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Szervező: Feith Adrienn

A helyezettek:

5–6. évfolyamos korosztály

Szóló kategória:

1. Gali Luca – Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, felkészítő tanár: Bakó Judit (továbbjutott a fővárosi fordulóba)
2. Pintér Blanka – Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola, felkészítő tanár: Dr. Mohayné Róna Katalin
3. Szellák Daniella – Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanár: Aranyosi Lóránt

Kisegyüttes kategória:

1. Pécsis Pacsirták (Póti Petra, Nagy Júlia, Groszmann Édua, Zsótér Zsófia) – Pécsi Sebestyén Ének-zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, felkészítő tanár: Ujszigeti Anna (továbbjutott a fővárosi fordulóba)
2. Legény-virág (Baráth Zalán, Bencze Nikolett, Vályi-Nagy Virág) – Homoktövis Általános Iskola, felkészítő tanár: Temesváryné Molnár Erika
3. Aranyhangú betyárok (Berthóty Gellért, Csutak Domonkos, Deák Jakab, Jakab Szabolcs) – Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola, felkészítő tanár: Dr. Mohayné Róna Katalin

Énekegyüttes kategória:

(Első helyezést a zsűri nem osztott ki.)
2. Bajza Gyöngye (Báhidszki Bernadett, Bognár Beáta, Filsinger Alíz, Gróf Vivien, György Alexandra, Kovács Kitti, Kun Lilla, Tóth Petra, Varga Lívia) – Újpesti Bajza József Általános Iskola, felkészítő tanár: Goór Katalin
3. Aranyvessző (Bújdosó Enikő, Pinczés Bori, Szabó-Ruzsinszky Panna, Szántó Anna, Rózsa Melinda, Solti Réka, Szabó Luca, Balogh Dzsenifer, Mátyás Krisztina, Simon Roland) – Lázár Ervin Általános Iskola, felkészítő tanár: Hajdrik Istvánné

7– 8. évfolyamos korosztály

Szóló kategória:

1. Szlány Dorottya – Újpesti Szigeti József Utcai Általános Iskola, felkészítő tanár: Rajszki Judit (továbbjutott a budapesti fordulóba)
2. Bodnár Réka – Homoktövis Általános Iskola, felkészítő tanár: Grodvaltné Pálla Orsolya
3. Kondor Annamária – Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanár: Borbély Edit
4. Milsits Patrícia

Kisegyüttes kategória:

1. Kismadarak (Munkácsi Katalin, Tóth Dóra) – Újpesti Szűcs Sándor Általános Iskola, felkészítő tanár: Mayerné Somogyi Márta

Énekegyüttes kategória:

1. Szelidecskék (Ranguy Rebeka, Májer Anna, Németh Borbála, Marosi Virág, Győrfi Írisz) – Karinthy Frigyes Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, felkészítő tanár: Scherczer László, Nagy Orsolya (továbbjutott a budapesti fordulóba)
2. Szalakóták – Pécsi Sebestyén Ének-zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, felkészítő tanár: Ujszigeti Anna
3. Nefelejcs – Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanár: Borbély Edit Középiskolás korosztály

Szóló kategória:

1. Lantos Dorina – Könyves Kálmán Gimnázium, felkészítő tanár: Németh-Bihari Rita
2. Dömök Kata – Könyves Kálmán Gimnázium, felkészítő tanár: Németh-Bihari Rita

Együttes kategória:

1. Piciny Fűszál (Antal Katinka, Földesi Klára, Fűrész Tímea, Kálmán Gréta, Machalik Regina, Kliszek Viktória, Poncsák Fanni, Vojtkó Anna) – Babits Mihály Gimnázium, felkészítő tanár: Csóka Beáta (továbbjutott a budapesti fordulóba)
2. Margaréta – Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanár: Pászti Károly

5–6. évfolyamosok zsűrije:
Vass Veronika elnök (Kodály Zoltán Egyesület)
Puskás Gyöngyi (Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium)
Gyarmathy Dorottya (Pécsi Sebestyén Ének-zenei Általános Iskola és AMI)

7–8. évfolyamosok és középiskolások zsűrije:
Somogyváry Ákos elnök (KÓTA)
Kovács Katalin (XIV. kerületi ének munkaközösségi vezető)
Pallagi Etelka (gyakorlatvezető karnagy)

A fővárosi versenyre továbbjutottak:

Belépő korcsoport, 5–6. évfolyam

Szóló kategória:
Gali Luca – Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, felkészítő tanár: Bakó Judit
Műsor: Kiszáradt a tóból Fekete tyúk szedegeti Rózsa Sándor szereti a táncot

Kisegyüttes kategória:

Pécsis Pacsirták (Póti Petra, Nagy Júlia, Groszmann Édua, Zsótér Zsófia) – Pécsi Sebestyén Ének-zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, felkészítő tanár: Ujszigeti Anna
Műsor: Mély a Tiszának, Érik a szőlő, Aki szép lányt, Két tyúkom, Magos kősziklának

Első korcsoport, 7–8. évfolyam

Szóló kategória:
Szlány Dorottya – Újpesti Szigeti József Utcai Általános Iskola, felkészítő tanár: Rajszki Judit
Műsor: Szivárvány havasán Ifjúság, mint sólyommadár Verd meg isten

Énekegyüttes kategória:

Szelidecskék
(Ranguy Rebeka, Májer Anna, Németh Borbála, Marosi Virág, Győrfi Írisz) – Karinthy Frigyes Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, felkészítő tanár: Scherczer László, Nagy Orsolya
Műsor: Piros kancsó, piros bor, Hallod-e te szelidecske, Kék szalagos kötényem, Angyalom cifrája

Második korcsoport, középiskola

Énekegyüttes kategória:

Piciny Fűszál (Antal Katinka, Földesi Klára, Fűrész Tímea, Kálmán Gréta, Machalik Regina, Kliszek Viktória, Poncsák Fanni, Vojtkó Anna) – Babits Mihály Gimnázium, felkészítő tanár: Csóka Beáta
Műsor: Ki megy emitt, ki megy amott, El kell menni, régen el kellett volna, Haja, haja, mégis haja