•  
  •  
  •  

Őszi nyitányát tartja szeptember 25- én, szerdán 18 órakor a Könyvjelző Olvasókör, amelynek vendége ezúttal Németh László író leánya, Ágnes lesz. Az olvasókör törzshelyére, a Polgár Centrumba minden érdeklődőt szeretettel várnak.

– Amikor tavasszal Olvass velünk! mottóval létrejött a Könyvjelző címet viselő olvasókör, mi, irodalmat kedvelő nők, közel harmincan bábáskodtunk felette – mondja Németh Edit Éva középiskolai tanár, a kör megálmodója. – Irodalmi összejöveteleinken nagyon jól éreztük magunkat, írógéniuszok adták a beszélgetéseink alapját. Megvalósítottuk álmunkat, az utcakönyvtárat is. Többen megkérdezték azonban tőlünk, miért zárjuk ki sorainkból a férfi akat. Nos, bizonyítékul, hogy nem holmi feminista társaság vagyunk, ezennel változtatunk. Kortól és nemtől függetlenül nyitjuk ki a kapukat az érdeklődők előtt – tudtuk meg a hírt.

A szeptemberi olvasókörbe vendéget is várnak, Németh László író leányát, Németh Ágnest.

– Sok mindenről szeretnénk beszélgetni, az író regényeiről, nemrégiben előkerült, eddig ismeretlen kéziratokról és a lányos apa Németh Lászlóról egyaránt – ismertette a terveket a “névrokon” irodalomtanár, Németh Edit Éva.

B. K.