Alig néhány hete, hogy a Kihívás Napján Újpest elnyerte a legsportosabb város címet a 70 ezres lélekszám fölötti települések kategóriájában, június 8-án, szombaton a Nyári Sportpartyn ismét bebizonyította, hogy az aktív mozgásra buzdító rendezvények mindig tömegeket mozgatnak meg a városban. A hetek óta kiszámíthatatlan időjárás kegyes volt az eseményhez.
A jól ismert Tábor utcai helyszínen 9 órakor kezdődött meg a sportnap. A kora reggeli időpont ellenére szép számú nézősereg gyűlt össze, hogy biztassa a labdarúgótornákon megmérkőző csapatokat. A program a felnőttek kispályás futballmérkőzésével indult, majd a Sportos Újpest összefogás keretében az Újpest FC és az Újpesti Önkormányzat összecsapásával folytatódott. .
A nézők megtekinthették az ismert helyi mozgásstúdió, a Starlight Dance Company táncbemutatóját, amely maga is sokat tett azért, hogy Újpest élre törhessen a legsportosabb városok mezőnyében. A gyerekeket ezen kívül kerékpáros ügyességi verseny, valamint kreatív játszóház várta. A pontgyűjtő versenyen távolugrással, célba rúgással, fekvőtámasszal, falmászással, fekve nyomással és más ügyességi és erőnléti feladatokkal gyűjthettek pontot a gyerekek, amelyet a végén értékes ajándékokra, pólóra, játékokra, édességekre válthattak be.
A Sportparty nyáron sem zárulhat főzőverseny nélkül: most halászlékészítésben kellett összemérni ügyességüket a jelentkezőknek. A csapatok kora reggel nekiláttak a munkának, így délelőtt már a bográcsokban rotyogott az örök kedvenc. A zsűri fél 1-kor kezdte el a halászlék végigkóstolását, amelynek eredményét a délelőtti mérkőzések díjazottjaival együtt hirdették ki.
A jó hangulatú sportnap délután eredményhirdetéssel, díjátadással zárult. A labdarúgótorna és a főzőverseny győzteseinek Nagy István alpolgármester adta át a díjakat.
A Nyári Sportparty eredményei:
IV. Bene Ferenc Labdarúgó Emléktorna:
1., Bene Ferenc Általános Iskola, 2., Szűcs Sándor Általános iskola, 3., Csokonai Vitéz Mihály 12 évfolyamos Gimnázium
Kispályás labdarúgás:
1., Rangers; 2., Wolf; 3., Zéró
Főzőverseny:
1., Bogrács Ördögei; 2., Hagyományőrzők; 3., Árpád ABC
Különdíjban részesültek: Bolla Team, Csabagyöngye, Újpesti Cserkészek