Nem kérdés, sokan hódolnak e szórakozásnak. A szabadtéri színpadok szinte állandóan telt házzal működnek, kiváló előadások, előadók sora követi egymást.
Réczey Miklós építész a magyar Art Deco egyik jeles képviselője tervezte a 800 fő befogadó képességű Újpesti Városi Színházat, kivitelezője Sebestyén Mihály vállalkozó lett. 1940 áprilisában a Vadady Albert szerkesztette Független Ujság építési gondokról számolt be. Dr. Szalay Sándor tanácsnok a színházépítés kezdeményezője, kellemetlen kötelességének tett eleget, mikor is bejelentette a képviselőtestületnek, hogy Sebestyén Mihály kivitelező lemondott koncessziójáról, s így kétségessé vált a megkezdett munka befejezése. Szerencsére az építőanyagot szállító Nagybátony-Újlaki Iparművek ajánlatot tett a munka elvégzésére is, vállalta, hogy 48 napon belül befejezi a munkálatokat. Így 80.000 P költséggel elkészülhetett a létesítmény. Három órás vita után a testület áldását adta a változtatásra. Szalay azt is elmondta, hogy a kijelölt telek ügyében kedvezően alakultak a tárgyalások a gróf Károlyi uradalommal. 1950. december 31-ig kedvező bérleti díjban egyeztek meg, és ugyanez év július végéig a város elővételi jogot nyer is a terület megvásárlására.
A Független Újság szerint az impozáns színháznyitást rendkívüli várakozás előzte meg. Nagy örömmel tudósítottak a helyi lapok a megnyitó díszelőadásról, melyre 1940. június 15-én este 8 órakor került sor. Hess Pál polgármester üdvözölte a vendégeket, Kiss Ferenc, az Országos Színészművészeti és Filmművészeti Kamara elnöke avató beszédét követően Tolnay Andor színigazgató köszöntötte a megjelenteket. A meghívottak között szerepelt dr. Endre László vármegyei alispán, Barcsay Ákos főispán, és dr. Pohl Sándor Újpest korábbi polgármestere, aki 1939-től Kassa polgármestereként tevékenykedett. Az ünnepélyes avatás a Himnusszal zárult. A Tolnay-társulat előadásában az „Erzsébet” nagyoperettet láthatták a vendégek. A repertoárjukban népszerű előadások, neves művészek követték egymást a színpadon. Romantikus darabok, sikeres operettek vonzották a nézőket, a helyi tudósító szerint már órákkal a kezdés előtt ki kellett tenni majdnem minden alkalommal a „minden jegy elkelt” táblát. Nem csoda: Kiss Ferenc, Tőkés Anna, Rajz János, s a kor kedvelt bonvivánjai: Gárdonyi László és Sághy István is Újpest vendégei voltak. A színházi évad júniustól október elejéig tartott, mivel az épületbe tervezett fűtés végül nem készült el. Az első évad végén –108 előadási nap után – 43200 színházlátogatóról számolt be Szalay Sándor tanácsnok.