Nyert minden helyi oktatási intézmény

  •  
  •  
  •  

Budapesten a harmadik legnagyobb összegű támogatást nyerte el Újpest az Oktatási és Kulturális Minisztérium által negyedik alkalommal kiírt szakmai és informatikai támogatásokkal kapcsolatos pályázaton november végén. A 43 millió forintból idén először minden intézmény részesült.

Az országos érdeklődés olyan jelentős volt, hogy a pályázati feltöltések alatt nem egyszer lefagyott a minisztérium informatikai rendszere. Ezzel együtt jelentős sikert könyvelhet el Újpest:
-Bár eddig főként az informatikai támogatásokat célozta meg a pályázat, idén kiszélesedtek a lehetőségek és szakmai fejlesztéseket is megigényelhettek az intézmények – tájékoztatta az Újpesti Naplót az örömteli hírről Karmosné Hevele Mária, a pályázatokat kidolgozó Költségvetési Iroda vezetője. – Az összes pályázható támogatás 5 milliárd forint volt: 1274 önkormányzati fenntartó, 429 nem állami fenntartó és 43 központi költségvetési szerv, mint fenntartó pályázott. Budapesten a harmadik legjelentősebb támogatást kaptuk, ami nagyban köszönhető az óvodáknak – is – biztosított lehetőségnek. Az idei alkalommal szakmai eszközállományt is igényelhettek az ovik, ami berendezéseket, ágyakat stb.
Az iskolák főként informatikai eszközöket, digitális táblákat céloztak meg, sikerrel.
-Mivel lassan itt az évvége, illetve kezdődik a téli szünet, némi üröm vegyült az örömbe, hogy mikor jutnak hozzá a decemberben utalandó összegekhez – mondta Karmosné Hevele Mária. – Ezért úgy döntött az önkormányzat, hogy a hivatalosan megkezdődő kincstári utalásokig már novembertől megelőlegezzük az összegek folyósítását az intézményeknek, hogy még idén s időben örülhessenek a felhasználható segítségnek.
Megkerestünk egy óvodát és egy iskolát, hogy személyesen elmondhassák, milyen segítséget nyújt számukra az elnyert pályázati összeg.
Hirmann László igazgató elmondása szerint a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium tantestületénél is nagy az öröm: a pályázaton 3 millió forintot nyert az intézmény, melyből 2,1 milliót eszközbeszerzésre, a fennmaradó 900,000 forintot egy iskolaadminisztrációs szoftver vásárlására fordítanak.
– Ez a szoftver – az úgynevezett az OKM által akkreditált, AROMO iskolai adminisztrációs szoftver – az iskolai adminisztráció elektronikus változata. Ennek segítségével számítógépen tudjuk majd rögzíteni a teljes kötelező iskolai adminisztrációt, a tanulók nyilvántartást, a naplózást, a szöveges értékelést, az órarendkészítést, vagy akár az ebédbefizetést. Nem lesz szükség annyi papírra és papírmunkára, kevesebb lesz a hibázási lehetőség. Minden tanuló adott felhasználónévvel és jelszóval betekinthet a számára fontos oldalakra, melyet természetesen a szülők is megtehetnek. Több iskola már használja ezt a rendszert, s eddig mindenhonnan pozitív visszajelzéseket hallottunk. Úgy érzem, iskolánk úttörő szerepet vállal ezzel az újítással, remélhetőleg, a többi újpesti pedagógus előtt példával tudunk majd járni, és tapasztalatokat fognak szerezni általunk az új rendszerről. Felajánljuk segítségünket az újpesti iskoláknak, szívesen megosztjuk tapasztalatainkat a program használatával kapcsolatban. Az adatok 90 %-át kollégáink már feltöltötték, így amint megkapjuk a szervert és a számítógépeket – a jövő félév kezdetén –, már használni is fogjuk. Egyelőre párhuzamosan fog futni az elektronikus és a hagyományos, „papíralapú” adminisztráció, de remélhetőleg a következő tanév elején már csak az elektronikus adminisztrációt fogjuk alkalmazni. Az ellenőrző könyv természetesen megmarad…
Galambos Lászlóné, a Lakkozó óvodavezetője nagyon örült az elnyert összegnek.
– Mivel sikeres volt az újpesti önkormányzat pályázata, szerencsére a mi óvodánk is nyert támogatást: összesen 992,000 Ft-ot. Sajnos még nem tudom megmutatni a játékokat és a fejlesztő eszközöket, amit a megítélt összegből vásárolni fogunk; valószínűleg a napokban érkeznek meg, de már nagyon izgatottan várjuk azokat a gyerekekkel együtt. Óvodánk nyolc csoportos, összesen 201 kisgyerek jár hozzánk. Minden évben próbálunk újítani, új játszóeszközöket venni a gyerekeknek, de ezeket a játékokat önerőből nem tudtuk volna megvásárolni. Minden csoportba jut egy-egy játék konyhabútor, babaágy, fürdető, pólyázó játék, a tornatermünk pedig mozgásfejlesztő tornaeszközökkel lesz gazdagabb: könnyen mozdítható, biztonságos, könnyű, kellemes anyagból készült lejtőt, bóját, ügyességi játékokat vásároltunk. Ezek az eszközök nagyon fontosak, a gyerekek mozgásának játékos, izgalmas fejlesztésére szolgálnak. Óvónőink többsége fejlesztőpedagógus is, és intézményünk elsősorban a mozgásfejlesztésre helyezi a hangsúlyt. Nagyon nagy az örömünk, azt hiszem, ez a pályázat egy ritka, de remélhetőleg nem egyedülálló lehetőség volt az óvoda életében. Az idei óvodai karácsonyunk nagyon szép lesz, sőt, ha szerencsénk van, már a Mikulás elhozza az új játékokat. Ezúton szeretném a szülők és kollégáim köszönetét tolmácsolni az önkormányzatnak, és mindazoknak, akik a támogatás megszerzésében segítséget nyújtottak.