Új nyomozós játék mutatkozik be a Városnapokon

, , ,
  •  
  •  
  •  

„Ami Újpesten történt…”, ez a neve annak az új kihívásnak, amely a Városnapokon debütál. Miközben a résztvevők közösen oldják meg a rejtélyeket, bejárják Újpestet, történelmi, kulturális és sporttörténeti érdekességeket ismerhetnek meg. Induljon az új, kerületi „geocaching” és színházi detektívjáték!

Az interaktív felfedező kihívás egyik alkotója, Hirmann Blanka mutatta be a teljesen új projektet. Az „Ami Újpesten történt…” című játék az Újpesten élő elismert író, Tompa Andrea Andor látogatása című novelláján alapul, mely a főváros 150. születésnapjára készült Budapest Nagyregény című kötetben jelent meg. A kötettel kapcsolatosan a Jurányi Előadószínház összművészeti pályázatot hirdetett meg; Blanka és társai, az Offroad Kollektíva a pályázat nyerteseként alkották meg ezt a teljesen előzmény nélküli, színházi nyomozójátékot.

A játék résztvevői olyan remek családi, baráti programba kapcsolódhatnak be, amely során kultúr- és sporttörténeti információkat is kaphatnak a kerületről. Az interaktív játék alatt bár feladatokat kell megoldani, mégsem teremt versenyhelyzetet, sokkal inkább a felfedezés élményét nyújtja. A résztvevők olyan kijelölt útvonalakat járhatnak be, amelyek révén feltárulnak a város jellegzetes épületei, terei. A kihívás körülbelül 90 perces, Újpest közterein zajlik.  A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amely az alábbi linken vagy az „Ami Újpesten történt…” Facebook-eseményben lehetséges.

A regisztrálóknak automatikusan elküldik Tompa Andrea novelláját. A játék szeptember 1-én 16 órakor kezdődik. Arra kérik a résztvevőket, hogy az előzetes regisztrációt követően 15.30-kor gyülekezzenek az újpesti Károlyi István Általános Iskola- és Gimnázium épülete előtt kényelmes, „sétálós” ruhában.

BJ