Hagyományos program, vadonatúj helyszínen: ezúttal a Bőröndös utcában ünnepelhetik, igazi sátras bulival az újpestiek a nyári napfordulót a Szent Iván-éji vigadalom keretében június 21-én, pénteken.
A Smile és a Vegas Show Band után, 19 órától a harmadik népszerű bulizenekar, a Bananas is ellátogat hozzánk a Találkozzunk többször! programsorozat eseményére. A program délután 5 órakor kezdődik, majd a műsort igazi népi elemek, fél 9-től a Hujákolók, majd negyed 10-től a Bem együttes műsora színesíti. Fél 10-től ismét a Bananas áll színpadra, és folytatódik az önfeledt ünnep.
A Szent Iván-éji vigadalom természetesen nemcsak buliról, de a néphagyományok felelevenítéséről is szól. Ősidők óta varázslatos éjszakának tartották Szent Iván-éjszakáját, amikor szinte bármi megtörténhet. Ezek a hiedelmek, szokások elevenednek meg az önkormányzat hagyományos Szent Iván-éji vigadalmában, amely ebben az évben a Szent István térről Káposztásmegyerre „költözik”. A Hujákolók gólyalábas előadásában az egyszerű parasztembertől kezdve a gólyalábas és tűzzsonglőr szereplőkön keresztül a mitikus sárkány és ördög szereplőkig mindenki részt vesz a történetben.
– A hujákolók, akik erdélyi pásztorok, nemcsak gólyalábas, óriási méretükkel, hanem tréfás kedvű, nagy hangjukkal, dobbal, kereplőkkel és tanulságos történettel is szórakoztatnak. Meg ne lepődjön se kicsi, se nagy, ha átlép felette Tódor és Zsombor, Ambrus gazda két gólyalábas fia. Kiderül, hogyan keres új feleséget magának Ambrus gazda, s talál egy lusta, gonosz asszonyra, Fenék Etelre, aki átváltozásokra is képes, s aki még az ördögöt is felcsábítja a pokolból – mesél a műsorról Kovács Szabolcs, a Hujákolók egyik tagja.
A népi hagyományok felelevenítése a Bem együttes produkciójával folytatódik.
– Igazán látványos, színes programot ígérhetünk! A Diószegi László koreográfiája alapján készült műsorunkban a teljes tánccsoport, gyerekek, ifik és felnőttek is felvonulnak. Felelevenítjük a tűzugrás hagyományát is, amikor a tűz felett átugrók kívánnak valamit, ami Szent Iván-éj mágikus erejének köszönhetően teljesül – meséli Kis-Demeter Erika, a Bem együttes művészeti vezetője.
G.R.