Önkéntesek akcióban

  •  
  •  
  •  

Közös kutyapiszok-mentesítési akciót szervezett április 6-án délelőtt tíz órára Újpest Önkormányzata, az Állatmentő Liga és a Rex Alapítvány a Semsey parkba. Az önkénteseknek bőven akadt dolguk, a háromszázötven magukkal vitt kis jelölőzászló kevésnek bizonyult. A munkából Újpest fiatal arcai is kivették a részüket, hiszen már számukra is magától értetődő, hogy kedvencünk után a gazdiknak kell feltakarítaniuk. Az Újpest tisztaságáért indított „Nem Nagy Dolog!” kampány ezennel kezdetét vette.

A jól szervezett kutyapiszokgyűjtés a Semsey parkban lévő kutyafuttatóból indult. Az önkéntesek megkülönbözető mellényben, zacskókkal, lapátokkal, kis zászlókkal felszerelkezve láttak neki a munkának, a felszerelést a Városgondnokság és az Állatmenő Liga biztosította számukra. A kis zászlókra azért volt szükség, mert ahol „maradványt” találtak, a helyére leszúrták, így hívták fel a figyelmet a hátrahagyott, nemkívánatos „nyomokra”. A fűben felejtett kutyaürülék mennyiségét jól érzékeltette, hogy háromszázötven zászló sem volt elég.

Miután a futtatón végeztek, a csapat a park többi részét vette célba, ahol bőven akadt dolga mindenkinek. Egy arra járó kerékpáros hölgy, látva a ténykedést, azt mondta, hogy ő rendszeresen rászól kutyás társaira, de az egyik férfi, aki nem takarított fel kedvence után, veréssel fenyegette, egy távolabbi szomszédja pedig azzal vágott vissza, hogy takarítson fel ő, ha akarja.

– Nekem is van kutyám, de én a futtatóra hordom, és nem hagyok „nyomot” utána. Hiába kistermetű egy kutya, az is piszkít – teszi hozzá az imént ismertetett, nem túl kellemes tapasztalataihoz.

Az akcióban Újpest fiatal arcai, Kozma Vanessza és Takács Márk is részt vettek. Lapáttal, seprűvel a kezükben járták végig a parkot és megdöbbenve tapasztalták, hogy sokan nem tesznek eleget a kötelességüknek. Mindkettejük számára – lévén nekik is vannak kutyáik – magától értetődő, hogy összeszedik a négylábúak után, amit azok maguk után hagynak. 

– Habár mindig takarítunk kedvencünk után, nemegyszer előfordul, hogy nehezen tudjuk bedobni a gyűjtőedénybe, mert sokan annak tetejére dobják a „csomagot” – teszi hozzá Vanessza anyukája.

Újpest Önkormányzata éppen ezért indította útjára „Nem Nagy Dolog!” elnevezésű kampányát, amely nem csupán a felelős állattartásra igyekszik felhívni az újpestiek figyelmét, hanem ezzel együtt a város közterületeinek tisztaságáról szól. 

Az akción Rádi Attila alpolgármester és Wintermantel Zsolt is jelen volt, Koronka Lajos, a körzet egyéni önkormányzati képviselője szintén kivette részét a feladatokból. A polgármester az önkéntes munkát és a fűbe tűzött több száz zászlót látva azt mondta: a kihelyezett, naponta ürített gyűjtőedények és a létesített kutyafuttatók ellenére még nem mindenki gondolja úgy, hogy ilyen módon is felelősséggel tartozik környezetének tisztaságáért.

– Újpest zöldfelületei, parkjai az ott lakók egy nagy közös kertjeként foghatók fel. Ahogy egy családi ház udvarán is rendet tartanak, az lenne a természetes, hogy közös kertjeinkre ugyanúgy vigyázzunk – tette hozzá.

Emlékeztetett, az önkormányzat az elmúlt időszakban megháromszorozta a kutyafuttatók számát, és megtízszerezte azok területét. 

Rádi Attila bízik abban, hogy a Nem Nagy Dolog kampány eléri a célját, és ezután minden gazdi felszedi, majd a kijelölt helyre dobja a veszélyes hulladéknak számító kutyapiszkot. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy az újpestiek nyugodtan sétálhassanak az utcákon, és a gyermekek labdázhassanak, játszhassanak a kutyapiszok-mentes újpesti parkokban.

Április 8-tól, hétfőtől a szemléletváltást elősegítve az újpestiek ingyenes kutyapiszokzacskó-készletet igényelhetnek többek közt állatorvosoknál, kutyakozmetikákban, de ezen a linken elektronikusan is megtehetik.

A kutyások és nem kutyások közti viszony javításával az aktív, figyelemfelhívó időszak után is törődik majd az önkormányzat, ugyanis

– 3000 db kutyapiszokgyűjtő szettet osztanak ki az újpesti kutyatulajdonosok között;
– 100 db új kutyapiszokgyűjtőt helyeznek ki;
– a Szilas parkban Újpest első szabad kutyafuttatóját hozzák létre több mint 6000 négyzetméteren;
– további új kutyafuttatók épülnek;
-a párbeszédet segítő online felületeket hoznak létre (ujpest.hu/nemnagydolog, Nem Nagy Dolog facebook oldal)
– közösségi tereket, parkokat takarítanak civilszervezetek bevonásával.

(Az akcióról bővebben az Újpesti Napló e heti lapszámában és az ujpest.hu/nemnagydolog internetcímen is olvashat.)

M. Orbán András