Önkormányzati könnyítés kisvállalkozóknak

  •  
  •  
  •  

Az újpesti kisvállalkozások fejlődését elősegítő támogatásról szóló, új rendelet alkotását kezdeményezi Wintermantel Zsolt polgármester, a képviselő-testület 2011. január 27.-i ülésén.

Mint az Újpesti Naplónak elmondta, az újpesti kisvállalkozások fejlődését, ezáltal munkahelyek megőrzését, új munkahelyek teremtését elsősorban azzal segíthetik, ha piaci lehetőségeiket bővítik. Ennek fontos feltétele, hogy jelenlétükről, tevékenységükről minél többen értesüljenek, ehhez pedig széles körben kell reklámozniuk magukat. „Számos vállalkozásnak ma nincs kellő forrása ahhoz, hogy a tevékenységét hirdesse, az elfogadásra javasolt rendelet-tervezet ezen segítene. Új támogatási rendszert vezet be, amelynek révén az újpesti kisvállalkozások ingyenes hirdetési lehetőséghez juthatnak, a minden kerületi lakásba eljutó, Újpesti Napló oldalain. Ennek köszönhetően az újpestiek is tájékozódhatnak arról, környezetükben milyen kereskedelmi és szolgáltató lehetőségeket vehetnek igénybe” – jelentette be a polgármester.

Wintermantel Zsolt javasolja az újpesti kisvállalkozások támogatásáról szóló eddigi rendelet hatályon kívül helyezését, mivel az abban szabályozott támogatási rendszer nem bizonyult sikeresnek, sőt, teljesen alkalmatlan volt. A korábbi, szocialisták által elfogadott rendelet szerinti támogatásra 2009-ben senki, 2010-ben pedig csak néhányan pályáztak, amelyből mindössze 4 felelt meg – tudta meg az Újpesti Napló.
A rendelet-tervezetről csütörtöki ülésén dönt s képviselő-testület.