Önkormányzati szövetség: az nem kormányzás, ha kifosztják a városokat

  •  
  •  
  •  

Éles hangú nyilatkozatban tiltakozik a Magyar Önkormányzatok Szövetsége a nemrég bejelentett változtatások ellen.

Immár nyíltan helyezi a kormány saját hatalmi és gazdasági érdekeit az ország érdekei elé – szerepel abban a közleményben, amelyet a Magyar Önkormányzatok Szövetsége jegyez. A Gémesi György gödöllői polgármester által vezetett szövetség szerint elfogadhatatlan, hogy több százmillió forint közpénzt adott a kormány olyan célokra, amelyeknek semmi köze a járványügyi védekezéshez.

Egyértelművé vált az is, hogy az iparűzési adó megfelezése a válság által sújtott vállalkozásoknak érdemi segítséget nem jelent, veszélyezteti azonban a kulcsfontosságú közszolgáltatások, egyebek közt a városi tömegközlekedés, a szemétszállítás, a köztisztaság, az óvodai-bölcsődei ellátás, a kulturális, egészségügyi és szociális támogatások biztosítását az ország számos településén.”

– fogalmaz a közlemény.

A szövetség szeretné, ha nemcsak a vírus elleni védekezésben, az ezzel kapcsolatban hozott korlátozásokban, hanem másban is példa lenne Ausztria.

„A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elvárja a miniszterelnöktől, hogy az önkormányzatoknak járó támogatások ügyében is tekintse „laboratóriumnak” Ausztriát: az osztrák kormány már 2,5 milliárd euróval támogatta a helyhatóságok járvány- és válság elleni védekezését.”

A teljes közlemény itt olvasható:

, , , ,