Operatív törzs: A második hullám felszálló szakaszában vagyunk

  •  
  •  
  •  

A tiszti főorvos elmondta, hogy a második hullám felszálló szakaszában vagyunk. Más a fertőzöttek koreloszlása is, mint az első hullámban volt, ez meghatározza azt is, hogy hányan szorulnak kórházi és lélegeztetőgépes kezelésre.

Müller Cecília országos tiszti főorvos ezúttal is a legfrissebb adatok ismertetésével kezdte a tájékoztatót. 1025 új esetet találtak egy nap alatt és elhunyt 28 fő, ami új negatív rekord. Az országos tiszti főorvos elmondta, minden esetben nyomon követhető volt valamilyen krónikus betegség. Az elhunytak 55 és 93 év közöttiek voltak. Továbbra is jellemző a szív- és érrendszeri megbetegedés, több főnél felfedezhető volt valamilyen autoimmun betegség és bővült az anyagcsere-betegségek köre is, a cukorbetegség mellett például a köszvénnyel.

Müller Cecília kiemelte, hogy fontos a meglévő krónikus betegségeinket karban tartani, mert jelentős lehet a különbség a szövődmények szempontjából is.

A java még csak most kezdődik

A tiszti főorvos elmondta, hogy a második hullám felszálló szakaszában vagyunk. Más a fertőzöttek koreloszlása is, mint az első hullámban volt, ez meghatározza azt is, hogy hányan szorulnak kórházi és lélegeztetőgépes kezelésre.

A napi pozitív esetek száma széles határok között mozog, számos tényező befolyásolja, ha például egy szociális intézmény érintetté válik, akkor ott többet szűrnek. Ezért nem a napi, hanem a heti változásokkal lehet jobban jellemezni a járványt.

Ha a 41. hetet a 40. héthez hasonlítjuk, akkor 9 százalékos növekedés látszik. Továbbra is érintett a 20-29 éves korosztály, azonban elmozdulni látszik az arány, a 20-29 évesek aránya 46,4 százalék, közben a 30-60 éveseknél nő az esetszám. A gyermekek fertőzöttsége továbbra sem jellemző.

Hol terjed a legjobban?

Müller Cecília elmondta, hogy 100 ezer főre vetítve a pozitivitás 322 fő volt a 40. héten, és 397 a 41. héten.

A fertőzések száma jelentősen változik, és ha nem is jelentősen, de változik a területi eloszlás is. A sűrűn lakott területeken, például a fővárosban, nagyvárosokban találkozhatunk magasabb pozitivitási aránnyal, de már nincs olyan nagy különbség vidéken a kisebb települések között. A közösségi terjedés jeleit látjuk. A fertőzések 21 százaléka Budapesthez köthető, az országos átlaghoz képest itt 1,8-szoros a fertőzöttség.

A nyers halálozási arányszám Magyarországon 2,5 százalék. A legfiatalabb pozitív elhunyt személy 21, a legidősebb 103 éves volt.

Kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta, hogy 37-en hunytak el a második hullámban szociális otthonban lakó személyek, akik bizonyítottan pozitívak voltak.

Mi lesz a gyógyultakkal?

Kiderült az is, hogy van utánkövetés: az intézmények visszahívják a betegeiket, szorosan követik a gyógyultak állapotát, hogy kell-e kiegészítő kezelés, beavatkozás. Erre azért is van szükség, mivel a koronavírus új betegség, most ismerjük csak meg.

És a renitensekkel?

Kiss Róbert rendőr-alezredes is részt vett a tájékoztatón. Elmondta, hogy az elmúlt 24 órában 28 rendőri intézkedést kezdeményeztek, 12 esetben a tömegközlekedési eszközön nem megfelelő maszkviselés miatt, ők figyelmeztetést kaptak. A kereskedelmi intézményekben 13 alkalommal intézkedtek, 1 személy helyszíni bírságot, 3 személy pedig feljelentést kapott. Vendéglátó üzletnél egy esetben tapasztaltak szabályszegést.

, ,