Operatív törzs: a maszk viselése önmagában nem véd a vírustól

  •  
  •  
  •  

Az operatív törzs mai tájékoztatóján dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta:

  • 261 főre emelkedett a fertőzöttek száma, ugyanakkor nem történt újabb haláleset, 28-an pedig gyógyultan távoztak az egészségügyi intézményekből.
  • A kórházakban nagy a forgalom, sok fertőzésgyanús beteg jelentkezik. Ezzel kapcsolatban azt kérte, hogyha valaki gyanítja, hogy érintkezésbe kerülhetett a vírussal, maradjon otthon és lépjen kapcsolatba a háziorvosával, aki majd infektológussal vagy járványügyi szakemberrel konzultálva dönt majd arról, hogy jogos-e az aggodalom.
  • A lényeg, hogy a betegek ne menjenek sehová, maradjanak otthon, ezzel is csökkentve a további megbetegedések lehetséges számát.
  • Az egészségügyi dolgozók megóvása is kiemelten fontos, így őket is védi, ha a koronavírus-gyanús emberek otthon maradnak. Lényeges, hogy az egészségügyi dolgozók ne váljanak vírushordozókká és terjesztőkké.
  • A maszkviseléssel kapcsolatban elmondta: az egészségügyi dolgozóknak feltétlenül viselniük kell ilyen védőelszerelést, ami az ő védelmüket szolgálja.
  • A betegeknek azért kell viselnie, hogy ne fertőzzenek meg másokat.
  • Akik beteget ápolnak otthon, azoknak is ajánlott a maszkviselés, de ha biztonságérzetet nyújt valakinek, az is hordhatja.
  • Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a maszk önmagában nem fogja megállítani a vírus terjedését, erre csak a higiéniás szabályok maradéktalan batratása alkalmas.
  • Ha mégis használjuk, tegyük helyesen: ne úgy álljunk hozzá, hogy a maszk mindentől megvéd, a kapható maszkok nem zártak, csak a cseppfertőzéstől védenek. Ugyanakkor, ha kényelmetlennek érezzük és piszkáljuk, akkor jó eséllyel megfertőzhetjük önmagunkat.

Lakatos Tibor rendőrezredes az alábbiakról tájékoztatott:

  • A szlovák-magyar határon kisebb torlódásra kell számítani, ill. Hegyeshalomnál hosszabb ideig kell sorban állni a be- és kilépési oldalon egyaránt.
  • Az osztrák és szlovén határon továbbra is folytatódik a hatósági ellenőrzés, melynek keretében eddig több mint 4000 hatósági házi karantént rendeltek el.
  • Ezek száma ugyanakkor hamarosan csökkenni fog, mivel mostanság fog lejárni ezeknek a két hetes időtartama.
  • A hatósági házi karantént megszegőkkel szemben több mint 100 esetben tettek feljelentést szabálysértés miatt.
  • Hozzátette: a korábbi intézkedések hozzájárultak a vírus terjedésének mérsékléséhez, amiben az állampolgárok önkéntes karanténja is nagy szerepet játszik.
, ,