Operatív törzs: Egyre többen szegik meg a hatósági házi karantén szabályait

  •  
  •  
  •  

Ma tartotta első online sajtótájékoztatóját az operatív törzs, melyen meglepő információk is elhangzottak.

Aki teheti, maradjon otthon

Dr. Müller Cecília országos tiszti főorvos közlése szerint március 20-ára 85 főre emelkedett a koronavírusos megbetegedések száma Magyarországon, illetve újabb két halálos áldozatot – egy 68 és egy 74 éves, krónikus beteg férfit – szedett a fertőzés. Így összesen eddig hárman haltak bele itthon a kórba.

Müller Cecília ismét nyomatékosan kérte a legveszélyeztetettebb korosztálynak számító nyugdíjasoktól, hogy maradjanak otthon. Emellett a fiatalokat is arra kérte, hogy lehetőleg ne hagyják el a lakhelyüket, mert bár náluk sokkal rövidebb idő alatt, akár tünetmentesen is lefolyhat a betegség, megfertőzhetik az idősebb rokonaikat, ismerőseiket. A munkavállalókat pedig arra kérte, hogy aki csak tud, éljen a home office lehetőségével.

Azokat, akik külföldről térnek haza, szintén figyelmeztette, hogy lehetőség szerint vonuljanak önkéntes házi karanténba. Külön hangsúlyozta viszont, hogy

a hatósági házi karantén nem választható opció, akinél az illetékes szervek otthoni tartózkodást írnak elő, annak kötelező ezt betartania.

Jó hírként hozzátette: eddig heten távoztak gyógyultan a fertőzöttek közül: 5 iráni és 2 magyar állampolgár.

Egyre többen szegik meg a szabályokat

Lakatos Tibor rendőrezredes hangsúlyozta: az egész országban és a határokon továbbra is hatályban vannak a korlátozó intézkedések, ettől függetlenül a Magyarországra irányuló forgalomban nem kell komolyabb fennakadásokra számítani.

Csanádpalotánál viszont a román hatósági ellenőrzés miatt 35 km-es kocsisor torlódott fel, a magyar rendőrök gondoskodnak a fuvarozók és autósok ellátásáról.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren közlése szerint 42 fő vár arra, hogy tranzitutasként egy másik géppel elhagyhassa Magyarországot, vagy különleges engedéllyel beléphessenek az ország területére. Az ő ellátásukról is gondoskodnak a hatóságok.

Lakatos Tibor megjegyezte, hogy sok kérelem elbírálása van folyamatban az ORFK-nál.

Azt ő is kiemelte, hogy a hatósági házi karantén esetén a betegeknek kötelező otthon maradni, és némi megrökönyödéssel számolt be arról, hogy

ennek ellenére egyre többen veszik semmibe az erre vonatkozó utasításokat.

Elárulta: a jelenleg karanténban lévő 3506 embert eddig 13 ezerszer ellenőrizték a rendőrök, és 69 esetben érzékeltek szabálytalanságot, 58 esetben pedig feljelentést is kellett tenniük a korlátozások ellen vétőkkel szemben.

Az üzletek nyitva tartását is ellenőrzik, ezen a téren 3 figyelmeztetésre, 7 helyszíni bírságra és 9 feljelentésre került sor.

Lakatos Tibor a csalók megjelenésére is felhívta a figyelmet, és mindenkit kért, hogy vigyázzanak a magukat hatósági személynek kiadó, vagy a vírus ellen hatástalan, de csodaszerként árult termékek értékesítőivel. Eddig egy csaló nőt tartóztattak le a rendőrök, aki az ÁNTSZ nevében próbált milliókat kicsalni egy vállalkozástól. Hozzátette: március 19-éig eddig 47, a járvánnyal kapcsolatos bűncselekmény miatt indítottak eljárást, csalás, közveszéllyel való fenyegetés, illetve szabálysértések miatt.

Közölte, hogy a megyei védelmi bizottságok megkezdték a munkájukat, ezek feladata elsősorban a karanténban lévők ellátásának megszervezése.

A honvédség is segít a rendfenntartásban

Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok arról tájékoztatott, hogy a mai nappal 71 vállalatnál kezdték meg a munkát a honvédelmi irányító törzsek, melyek a zavartalan működést és az ellátásbiztonságot hivatottak biztosítani.

Hozzátette: a Honvédség újabb 100 fővel vesz részt a határvédelem ellátásában, illetve az állandó laktanyákkal bíró körzetekben rendész járőrökkel segítik a hatóságok munkáját, illetve nyújtanak nagyobb biztonságérzetet a lakosságnak.

, , , ,