Az állam átvállalja a bérköltségek egy részét, egy heti plusz nyugdíj érkezik februárban

  •  
  •  
  •  

A járvány veszélybe sodorta mindazt, amit eddig elértünk, a helyzet igazságtalan, de ebbe nem törődhetünk bele – szögezte le Orbán Viktor hétfői nyilatkozatában. Hozzátette: most egyszerre kell menteni az emberéleteket és gondoskodni a jövőről is. Utóbbit a gazdaságvédelmi akcióterv szolgálja. A kormányfő szeriont a legfontosabb feladat, hogy annyi munkahelyet kell teremteni, amennyit a vírus tönkre tesz.

A három szakaszosra tervezett akcióterv első etapját a hiteltörlesztések felfüggesztésével, illetve a adókedvezményekkel már bejelentették, most a másodikra került sor. Orbán Viktor elmondta: A szükséges források előteremtése céljából a GDP 18-20 százalékát fogják átcsoportosítani, és 1 százalékról 2,7 százalékra emelik a tervezett költségvetési hiányt.

A miniszterelnök most 5 program indulásáról beszélt:

  • Munkahelymegőrzés: rövidített munkavégzés esetén a bérköltségek egy részét a munkaadótól átvállalja az állam.
  • Munkahelyteremtés: 450 milliárd forint értékben támogatnak majd munkahelyeket létrehozó beruházásokat.
  • A most válságba került nemzetgazdasági ágazatok (például logisztika, közlekedés, építőipar, turizmus, film, vendéglátás, kreatív-ipar stb.) újraindítása.
  • Vállalatok támogatása: 2000 milliárd forint értékű kamat- és garanciatámogatott hitelt biztosítanak a vállalkozásoknak.
  • Család-és nyugdíjvédelem: 2021 februárjában plusz egy heti nyugdíjat kapnak a nyugdíjasok, majd minden ezt követő esztendőben egy héttel többet. Így visszaépítik a 13. havi nyugdíjat.
, , , , ,