Orbán úgy állította, hogy van elegendő szakember a Korányiban, hogy a kormány már négy napja tudta, hogy nincs 

  •  
  •  
  •  

Csütörtökön derült ki, hogy a Korányi és a Szent László Kórház lélegeztetési kapacitása megtelt. Ezt az EMMI és a miniszterelnök is sietett cáfolni, ám most a Népszava arról ír, hogy a Korányiba egészségügyi dolgozókat vezényelnek át, mert a „humán erőforrás saját erőből nem biztosított”. 

A Népszava egy korábbi cikke nyomán mi is írtunk arról, hogy egy szeptember 14-i keltezésű levél szerint a Korányi arra kérte az ellátókat: mérjék fel a saját intézményükben hány olyan ápoló, segédápoló van, aki önként vállalna kirendelt munkavégzést az intézményükben. A napilap szerint 76 munkatársat várnak különböző pozíciókra, ám a Független Egészségügyi Szakszervezet szerint koronavírusos betegeket ápolni nem szívesen jelentkeznek önként, az első hullám idején pedig sokaknak elfogyott az a 44 napja, amelyre ki lehet rendelni. A rendszerből eleve több ezer ember hiányzik, és az elmúlt időszakban az intenzív osztályokon se orvosból, se ápolóból nem lett több. Tehát hiába tesznek szabaddá ágyakat, hiába szereznek be lélegeztetőgépeket, ha nincs elég szakember, aki kezelje az eszközöket, ellássa a betegeket.

A hírt az Emberi Erőforrások Minisztériuma még aznap cáfolta, Orbán Viktor pedig péntek reggel azzal kezdte a napját, hogy ellátogatott a kórházba, amelynek egyik munkatársát kérdezte a helyzetről. A kormányfő Facebook-oldalán közzétett videó tanúsága szerint arról is érdeklődött, hogy van-e elég lélegeztetőgép, mire a férfi azt mondta: „Úgy tudom, azzal nem is volt probléma, inkább azzal van a baj, hogy kell hozzá technikus meg kell hozzá…” A miniszterelnök eddig volt kíváncsi a válaszra, amelyet azzal zárt rövidre: „az a kérdés, hogy most van-e”. Az egészségügyi dolgozó pedig – minden bizonnyal a lélegeztetőgépekre gondolva – azt mondta, „igen, most van”.

Később a közmédia azt állította, hogy számos sajtóorgánum „félremagyarázta” az elhangzottakat, s az egészségügyi dolgozó valójában arról is biztosította a miniszterelnököt, hogy elegendő szakember is rendelkezésre áll a Korányiban.

 

 

Ezzel szemben a Népszava ma arról ír, hogy birtokukba került egy határozat, amely szerint „az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet kérelmére a népegészségügyi feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala – egészségügyi válsághelyzeti ellátás biztosítása érdekében – kirendelés szükségességéről döntött”. A dokumentumban hivatkoznak a kórház szeptember 14-i kérésére, amelyben azt írják:

“A járványügyi feladatok maradéktalan ellátásához az ágyszámkapacitás adott, a humán erőforrás saját erőből nem biztosított.”

A kormányhivatali döntés csütörtöki keltezésű – tehát ugyanazon a napon adták ki, amikor az EMMI cáfolta, hogy létszámhiányról volna szó – s egy nappal korábban született, mint, Orbán Viktor pénteki rádióinterjúja, amelyben azt mondta: “természetesen van elegendő hely, van elegendő lélegeztetőkészülék, és most még van elegendő ember is.”

, , , , ,