Orbán Viktor: február 1-ig maradnak a korlátozások

  •  
  •  
  •  

Egyelőre kevés vakcina érkezett, ezért kell meghosszabbítani a korlátozó intézkedések időtartamát.

Február elsejéig biztosan maradnak a jelenleg érvényben lévő korlátozások – ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be pénteken reggel a Kossuth Rádióban. Így valósággá válik Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkár tegnapi bejelentése, aki azt mondta, hogy a digitális oktatási munkarend meghosszabbítását javasolja a kormánynak az operatív törzs.

Orbán a korlátozások meghosszabbítását azzal indokolta, hogy egyelőre kevés vakcina érkezett az országba.

„Tárgyalunk vakcinákról a nyugatiakon kívül az izraeliekkel, kínaiakkal és az oroszokkal is. Az unióval az a baj, hogy mi is feliratkoztunk, leadtuk a rendelést, a központ valamit tárgyalt, mi pedig ülünk, és várunk”

-mondta erről a miniszterelnök, akit az ügy meggyőzött arról, hogy „Brüsszel helyett több döntési jogkört kell a nemzetállamoknál hagyni”. Elmondta még, hogy itthon eddig az egészségügyben dolgozók közül 42 549 ember kapta meg a koronavírus elleni vakcinát. Az idősotthonok lakóinak 80 százaléka, a dolgozóknak pedig mindössze a fele vállalja az oltást, „a többieket még győzködni kell”.

26 ezerrel dolgoznak kevesebben, mint a járvány kitörésekor, és a miniszterelnök szerint ez siker.

„Kevés olyan ország van a világon, amely négy és fél millió munkahelyből csak 26 ezret veszített el”

– mondta erről.

Orbán Viktor röviden szólt csak a szerda esti washingtoni eseményekről, mikor feldühödött, erőszakos tüntetők egy csoportja szabályosan betört a Capitolium épületébe.

„Nem szólunk bele az amerikaiak dolgába, szurkolunk nekik, és bízunk abban, hogy meg fogják oldani a problémáikat.”

-mondta erről a miniszterelnök.

Orbán azt mondta: még emlékszik „az erőszakos baloldali tömegre, amelyik megrohamozta a Parlamentet 2006-ban”, de itt a műsorvezető kijavította, hogy ez 2018-ban történt.

, , , , , ,