Orbán Viktor: vakcinát kell szerezni, mert ez jelenti az életet

  •  
  •  
  •  

A miniszterelnök leginkább Brüsszellel volt elfoglalva péntek reggeli rádióinterjújában.

Hosszasan ostorozta Brüsszelnek a vakcinák elosztása körüli tevékenységét a miniszterelnök szokásos péntek reggeli interjújában, melyet a Kossuth Rádiónak adott. Orbán Viktor kitért a tegnapi uniós csúcsra, melyet online tartottak: úgy fogalmazott, ez EU tagállamai jelenleg olyan retorikát alkalmaznak, mellyel a magyar ember nehezen azonosul.

„Mi ahhoz vagyunk szokva, hogy ha van egy probléma, akkor beszélünk róla, aztán megoldjuk. Ezzel szemben az uniós tagállamok most inkább azt mondják, hogy milyen szép és jó az uniós egység, csak közben cselekvés nincs”

– fogalmazott Orbán. Hozzátette, hogy Nagy-Britanniában és Kínában már olyan vakcinával oltanak, amely itthon még nem kapta meg az engedélyt, és ezért egyértelműen felelős az Európai Gyógyszerügynökség, amely lassan dolgozik.

„Szerbiában már oltanak a kínai vakcinával, ami azt jelenti, hogy magyar emberek is kaptak belőle a Vajdaságban. Nekünk most annyi a dolgunk, hogy átmenjünk tapasztalatokat gyűjteni erről a vakcináról, majd Belgrádig is elmenjünk, hogy onnan is tanácsokat kérjünk a hatóságoktól.”

– mondta erről a miniszterelnök. Más források után is kutatunk, Szijjártó Péter külügyminiszter ma Moszkvában tárgyal a vakcinák ügyében. Hozzátette, hogy amíg a tömeges oltás nem kezdődik meg, szó sem lehet arról, hogy feloldják a korlátozásokat. Arra kérte a magyarokat, hogy tartsák be a korlátozásokat, mert azok az első hullámban is működtek, és ezzel lehet alacsonyan tartani a fertőzöttek számát.

A gazdaságról is ejtett néhány szót: elmondta, hogy a kormány a járvány lecsengése után gyors gazdasági talpra állást szeretne véghez vinni, még egyszer pedig nem fordulhat elő, hogy kilincselni kelljen a vakcinákért: ezért elrendelték egy vakcinagyár felállítását, amely helyszínéül Debrecent jelölték ki.

A vakcinaigazolványról Orbán azt mondta, hogy a kormány dolgozik azon, hogy legyen ilyen, de csak akkor lesz fontos az erről szóló vita, ha elértük az egymillió oltottat. Emellett az unióban jelenleg is komoly vita folyik arról, legyen-e vakcinaútlevél is, de erről sincs még érdemi döntés.

Az interjú végén Orbán Viktor megemlékezett a Magyar Kultúra Napjáról, amely ma van. Ekkor fejezte be a Himnusz kéziratát Kölcsey Ferenc: Orbán szerint

„a magyar himnusz egy olyan imádság, amelyben saját magunkat kárhoztatjuk, azokért a csapásokért, amelyeket ránk mért a jó isten.  Nem látom az értelmét, hogy arról vitatkozzunk, hogy a magyar kultúra keresztény-e, mert amiben létezünk, az a keresztény kultúrából nőtt ki”.

, , , , ,