Összefogtak Petiért

  •  
  •  
  •  

A lassan nyolcéves Peti és édesanyja néhány napja költözhetett be abba a lakásba, amelyet Újpest Önkormányzata szociális alapon biztosított a családnak, felújításához pedig az Újpesti Cseriti, az önkormányzat jótékonysági szervezete nyújtott segítő kezet. Az édesanya csütörtökön délután új otthonukban vendégelte meg az UTE U17 korosztályú focistáit, akik néhány hete önkéntesként csatlakoztak a lakás festési, illetve burkolási munkáihoz.

Újra nemes cél érdekében fogott össze Újpest, ezúttal is egy súlyosan beteg kisfiúnak nyújtva támogatást. Az összefogás most Petin, a 2005-ben komoly születési rendellenességekkel világra jött kisfiún segített, akit édesanyja egyedül nevel. Az összefogásnak köszönhetően elmondható, hogy a gyermek életkörülményei jelentősen javultak.

A nehéz sorsú édesanya közel fél éve igényelt bérlakást Újpest Önkormányzatától, amely az elmúlt hónapokban az Újpesti Cseriti segítségével újulhatott meg. A jótékonysági szervezet vásárolta meg ugyanis a szükséges anyagokat, majd önkéntesek segítségével széppé varázsolták az otthont. Az Újpesti Városgondnokság munkatársainak önkéntes munkájához csatlakoztak az UTE U17 korosztályú focistái is, akik a festési, illetve burkolási feladatokban segítettek.

Szlávik Istvánné, az édesanya már akkor jelezte: ha beköltöztek, köszönetképpen meghívja a focistákat uzsonnára. Csütörtökön a négy fiatal sportoló és edzőjük érkezett vendégségbe a szépen megújult, vidám, kertre néző apró lakásba, ahol meghatottan nézték a végre révbe ért csonka család örömét.

– Jó érzés volt idejönni, örültünk, hogy segíthettünk Petikének! Az edzések ugyan eléggé lekötnek minket, de a többiekkel megbeszéltük, hogy többször is visszalátogatunk ide – foglalta össze az ifjú futballisták érzéseit Bozsó Milán.

– A két évvel ezelőtti, igen komoly, háromórás műtétet követően az orvosok azt kérték, hogy Peti számára próbáljak kifejezetten nyugodt körülményeket biztosítani, amelyeket korábban, családi okok miatt, nem tudtam garantálni. Nagyon hálás vagyok az önkormányzatnak, hogy mindebben segített, nem is tudom elmondani, mennyit jelent ez nekem – mondta könnyeivel küszködve az édesanya.

– A családot évek óta gondozza Gyermekjóléti Központunk. Nagyon nehéz anyagi és lakhatási körülmények között éltek eddig, a nagymama otthonában. Ennek megoldására kaptunk támogatást Újpest Önkormányzatától, a Cserititől és az önkéntesektől, akiknek segítségével az édesanya hosszú évek után most teljesen önálló életet tudott kezdeni a gyermekével. Bízunk benne, hogy a jövőben is lesz módunk az önkormányzattal és a Cserivel együtt segíteni az újpesti családoknak, hiszen nekünk a szolgálatnál sajnos nagyon szerények a kereteink ahhoz, hogy ilyen mértékű támogatást nyújtsunk– ismertette a közös siker krónikáját Csomortány Judit Réka, a Gyermekjóléti Központ vezetője.

Petike ezen a délutánon nagyon izgatott volt. Talán a szokatlanul nagy nyüzsgés, avagy a sok ismeretlen arc tette. Kiderült, hogy a barátságos, közlékeny kisfiú speciális iskolába jár, ahol kedvenc tárgya az olvasás. Az újpesti önkormányzat munkatársai jól tudták mindezt, így ajándékcsomaggal kedveskedtek a kisfiúnak, benne szebbnél szebb könyvekkel, amelyeket Peti rögtön lapozgatni kezdett.

Gazsó Rita