Öt újpesti egészségügyi dolgozó vehette át a Semmelweis-nap alkalmából tartott városházi ünnepségen a 2001-ben alapított Újpest Egészségéért Díjat. Mindannyian évtizedek óta szolgálják városunkat és az újpestieket.
Egészségügyi dolgozóit köszöntötte, és ismerte el egyben a kiemelkedő munkát végző szakemberek munkáját Újpest Önkormányzata a Semmelweis-nap alkalmából június 30-án, a Városházán. Az egész ünnepség résztvevőit, a díjazottakat és a meghívott vendégeket dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere köszöntötte.
“Szeretném megköszönni a díjazottaknak azt a sok-sok éves, évtizedes munkát, amit értünk, újpestiekért tettek, és amikor őket kitüntetjük – és ezt nagyon jó szívvel, nagyon jó érzéssel tesszük – akkor egyúttal köszönetet mondunk a kollégáiknak is, akik ma nincsenek itt, és mindenkinek, aki a magyar egészségügyben sokszor nagyon embertelen és nagyon nehéz körülmények között kitart. Arra kérem a lakosságot, hogy tisztelje, köszönjön, mosolyogjon, és becsülje meg azt, amit az egészségügyi dolgozók értünk tesznek, mert ez nem egyszerűen jár. Nekik jár mi részünkről a köszönet és a tisztelet, és néha egy kedvesség, egy mosoly.” – mondta a polgármester.

Hozzátette: és most talán a remény is megcsillant, hogy az egészségügyi szakemberek végre méltóbb, motiválóbb körülmények közt dolgozhatnak.
Ezután került sor a 2001-ben alapított Újpest Egészségéért Díjak átadására. A rangos elismerés annak adományozható, aki az egészségügy területén, az újpesti lakosok érdekében végzett magas színvonalú, kiemelkedő vagy több évtizedes tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult városunk egészségügyének fejlesztéséhez. A díjat idén öten vehették át.
- Blaskó Erika Katalin, az Újpesti Egészségközpont szakasszisztense, aki közel négy évtizede szolgálja már tudásával az újpesti lakosokat,
- Keresztesi Etelka, aki 2015 novembere óta vezeti a Károlyi Sándor Kórház ápolási osztályát,
- Simonné Wiesl Ilona, a Budapesti Károlyi Sándor Kórház krónikus belgyógyászati osztályának főnővére, aki 1993 óta dolgozik a Nyár utcai intézményben,
- Spóring Zsuzsanna Anikó, az Újpesti Egészségközpont iskolai védőnője, akinek szakmai iránymutatása és gondoskodó figyelme mellett generációk nőhettek fel városunkban,
- dr. Márkus Szabolcs, az Újpesti Egészségközpont urológus szakorvosa, aki 1999 óta dolgozik az újpestiekért, először a Károlyi kórházban, majd 2011-től az SZTK-ban.

A díjátadó ünnepséget Orbán Bori énekesnő és Pánczél Kristóf zongoraművész műsora, egy kötetlen beszélgetés és állófogadás zárta.
CSG