Ötven éve a közönség kedvence

  •  
  •  
  •  

Aradszky László újra vendégünk lesz. A népszerű énekes az Újpesti Majálison lép színpadra, és reményei szerint a Semsey parkban sem lesz kisebb sikere, mint néhány nappal ezelőtt a jubileumi koncertjén volt. Aradszky László, ki hinné, már ötven éve szórakoztatja a nagyérdeműt.

– Nagy buli volt?
– Most is elszorul a torkom, ha visszagondolok az elmúlt szombat estére. Olyan emberekkel, barátokkal, kollégákkal találkoztam, akiket évek óta nem láttam. Együtt énekelték velem a dalokat, komolyan mondom, senki sem tévesztette el a szöveget. Külföldről is jöttek, a tengerentúlról is, meg az ország minden részéből. Fantasztikus volt.

– Elárulod, hogy egy töltőtoll javító melósból, hogyan lettél énekes?
– Munka közben állandóan dudorásztam, énekelgettem a szervizben, és a főnök meghallotta. Mivel, a cégnél már akkor is a spóroláson volt a hangsúly, a közgyűlésre nem hívtak kintről fellépőt. Úgy mondták, jó lesz nekünk az Aradszky is. Elénekeltem néhány Németh Lehel nótát, és ezzel megpecsételődött a sorsom. Beajánlottak a zeneszerző-zongorista Vécsi Ernőhöz, majd felvételt nyertem a Rádió énekstúdiójába.

– Ha, azt mondom 1962, mi jut az eszedbe?
– Dobos Attila száma, a Még ide-oda húz a szív. Olyan sikert arattam, hogy a Boldogságtól ordítani tud(tam)nék tőle. Aztán sorban jöttek a slágerek, az aranylemezek. Megnyertem a Tessék választani! Fesztivált az Erkel Színházban és az ország első aranylemeze is az enyém lett az Isten véled édes Piroskámmal.

– Gondolom, ezeket a nótákat is hallhatja a közönség a majálison.
– És még számtalan Aradszky dalt. Alig várom már, hogy újra találkozhassak az újpesti közönséggel.

(gergely)