•  
  •  
  •  

Ismét ovis csoportok keresik fel hétről hétre az újpesti piacot azzal a céllal, hogy ismerkedjenek kereskedelmi és közösségi funkciójával.

Az elmúlt héten a Liget Óvoda – Királykerti Tagóvoda apróságai látogattak ki a piacra, a héten pedig a Vörösmarty Óvodából érkeztek látogatóba. Felkeresték a Lipóti Pékséget, ahol péksüteményeket készíttek, majd körbejárták a csarnokot, árukat néztek. Mire a séta véget ért, a pékségben megsültek a sütemények, amelyeket a gyerekek boldogan fogyasztottak el. Az ovisok élményekkel gazdagodva tértek haza, és hogy felejthetetlen legyen a találkozó, névre szóló oklevelet is kaptak.


Újpest Önkormányzatának kezdeményezése azt a célt szolgálja, hogy a bevásárlóközpontokhoz, plázákhoz szoktatott gyermekeket visszavezesse az olyan klasszikus közösségi terekbe, mint az újpesti piac is, ahol kitűnő minőségű, magyar nagy- és kistermelői termékekhez juthatnak a vásárlók, s közben találkozhatnak barátaikkal, ismerőseikkel, megbeszélhetik ügyes-bajos dolgaikat.

G.R.