•  
  •  
  •  

„… eliramlik az élet” Ezt Petőfi fogalmazta így, és tényleg ez történik. Befutjuk pályáinkat, ahogy elterveztük, de lehet, hogy nem egészen úgy. Mert egészen úgy talán nem is lehet. Évtizedek teltek el, Vili is túllépte a nyugdíjkorhatárt.

Házassága Zsuzsával és szerelme a zene iránt örök maradt. Mi annak idején – amennyire tudtuk – egyengettük az útját! Vittük fellépni, küldtük seregszemlézni, neveztük mindenhova, ahol amatőr énekesek szerepelhettek, és Vili mindig, mindenütt, mindent nyert! Akkor még nem volt menedzser meg stylist, aki kitalálta, illetve „megcsinálta” volna Naszvagyi Vilit, mint jelenséget.
Lelkesedésünk és lehetőségünk akkor és azzal lett a legnagyobb, amikor Vili eljutott az akkori tehetségkutatás csúcsára, Salgótarjánba az Országos Amatőr Könnyűzenei Fesztivál döntőjébe. Azt is megnyerte! Nem volt nála jobb senki! Mindehhez mi azzal járultunk hozzá, hogy a klub szervezésében egy Ikarusz
55-öst töltöttünk meg rajongókkal, és azzal mentünk „jelen lenni”, amikor színpadra lép! De! Salgótarjántól 10 km-re a busz motorházát beborítottuk egy akkora világoskék drapériával, amekkora ráfért, és nagy piros betűkkel ráírtuk: VELED VAGYUNK VILI! Úgy időzítettük az érkezésünket a városba, hogy kezdés előtt még vagy negyedórát körözhessünk Salgótarján főterén a Vilit bíztató felirattal.
Folytatás nem következett. Újpest gyárváros volt, mutatott fel nagy tehetségeket – sportban, művészetben – de élte a maga életét, kiemelni, futtatni nem igazán tudott. Ami állandósult Vili életében, az a kórusmuzsika. A mai napig.
A Tungsram férfikarban született meg ez a ragaszkodás, ott kezdett énekelni, és ez élete legjobb döntésének bizonyult! Két okból is: megismerte későbbi feleségét, a drága, nagyszerű Zsuzsát és profi énekes lett belőle. A Honvéd Művészegyüttes szólóénekeseként ment nyugdíjba, de addig bejárta velük a világot.
Ma Operaház, Erkel Színház, Margitszigeti Szabadtéri Színpad és sok stúdió és külföld. Néha látom a képernyő jóvoltából. Ott áll a férfikar valamelyik sorában, és szíve minden örömével énekel. Gyermekei szintén zenészek lettek és Zsuzsa is örök jegyese a muzsikának. Naponta megélik életük értelmét.

RÉTI JÁNOS