Pályázati támogatásból bővül a Homoktövis bölcsőde

  •  
  •  
  •  

Rövidesen megkezdődhetnek a Homoktövis utcai Bölcsőde bővítési munkálatai, amely így nemcsak alapszolgáltatásaiban bővül, de megfizethető áron olyan családoknak is kínál majd megoldásokat, akik a bölcsődei ellátásból valamiért kiszorulnak.

Aki kisgyerekes és túl van már a bölcsőde-keresés időszakán, annak van fogalma arról, hogy milyen, amikor próbálja elhelyezni csemetéjét valamelyik környékbeli intézményben, de helyhiány miatt nem tudják fogadni. Nem csoda, hogy az önkormányzat által kezdeményezett Újpesti Párbeszéd visszaküldött kérdőíveiben is egyik fontos igényként merült fel a bölcsődei férőhelyek számának megnövelése.

Éppen ezért is örömteli, hogy nemrégiben az Új Széchenyi Terv Közép-Magyarországi Operatív Programjának keretében 150 millió forintos támogatást nyert fejlesztésre a Homoktövis utcai Bölcsőde. Az építkezések a jövő év elején kezdődhetnek meg és várhatóan augusztus végére fejeződnek be. Az újonnan létrehozott két szárny összeköttetésben lesz a jelenlegi épülettel, ahol 2013 őszétől már emelt létszámban, 130 helyett immár 170 kicsit fogadhat az intézmény.

A fejlesztést követően a Homoktövis Bölcsőde az alapellátás mellett további, elérhető árú szolgáltatásokat is ajánl majd, többek között olyan szülőknek, akik valamiért nem férnek be az alapellátásba, viszont szeretnének visszatérni a munkaerőpiacra. Emellett olyan családoknak is szeretnének segíteni, akik csupán néhány órára, bizonyos napszakokra szeretnék gyermeküket biztos kezekben tudni. Nekik gyermekmegőrző, játszóház áll majd rendelkezésükre, amelyből a szülők igényük szerint választhatnak.

GR