Pályázatot írnak ki a Szusza-szobor elkészítésére

  •  
  •  
  •  

Szerdán késő délután ült össze az a bizottság, amelynek határoznia kell a legendás újpesti futballista, Szusza Ferenc szobrának felállításáról. A testületben többek között helyet kapott Újpest polgármestere, Wintermantel Zsolt, Újpest díszpolgára, Somos András, Várhidi Pál mesteredző valamint a szobor felállítását kezdeményező szurkolói csoport képviselője is.

A megbeszélésen egyelőre határozat nem született, viszont rengeteg javaslat hangzott el. A bizottság rövid megbeszélés után arról azonban döntött, az alkotó lehetőség szerint újpesti legyen. A szobor elkészítésére, a tervek szerint pályázatot írnak ki. Bokros László, az egyik ötletgazda, az Ultra Viola Bulldogs Szurkolói Egyesület elnöke számolt be az eseményről.

– Egyelőre az alapelveket határoztuk meg és elmondhatom, igazi ötletelés folyt a megbeszélésen – mondta. – Azt tudni kell, hogy közel hatmillió, pontosan 5 millió 773 ezer 986 forint jött össze a szurkolói gyűjtésből, amelyből remélhetőleg gyönyörű, méltóságteljes szobor készül majd Szusza Ferencről. A képviselő-testület a polgármester előterjesztésére áprilisban döntött arról, hogy 2 millió forintig támogatja a szobor létrejöttét.

Bokros László elmondta, mivel valószínűleg az összegyűlt összeg még nem elegendő a szobor elkészítésének és felállításának költségeire, ezért számítanak a kerületi vállalatok és vállalkozók valamint a magánszemélyek további segítségére, ugyanis a szurkolók több pénzt már nem képesek összegyűjteni.

A számos megoldandó feladat mellett egy nagyon fontos dologról is dönteniük kell. Arról, hogy milyen Szusza Ferencet ábrázol majd az alkotás.

– Természetesen folyik a vita arról, hogy melyik Szusza Ferencről készüljön a szobor. Van, akinek az idős kori Szusza jelenti a legendát, mások a fiatal góllövőt szeretnék látni a talapzaton. Dilemma az is, hogy a Feri bácsira oly jellemző ballonkabátos úriember vagy sportmezben, az utánozhatatlan Szusza-mozdulatot örökítse meg a szobrászművész.

(gergely)