Pályázatot írnak ki az újpesti uszodára

  •  
  •  
  •  

Megadta a Fővárosi Közgyűlés az előzetes hozzájárulást a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.-nek, hogy újabb nyilvános pályázatot írjon ki az Újpesti Gyógyfürdő és Uszodára. A fürdőingatlan minimális vételára nettó 330 millió forint lenne.

Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatta a testületet, hogy az uszoda üzemeltetését 2007-ben meg kellett szüntetni az elmaradott műszaki állapot miatt. Hozzátette: a létesítmény helyett újat kellene építeni, ami két-három milliárd forintba kerülne, ezt azonban a társaság nem tudja vállalni. Jelezte, hogy az épület őrzése évente hét-nyolc millió forintba kerül.

Az ellenzéki pártok képviselői a vitában a felújítás mellett érveltek, Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere pedig azt mondta: az uszoda 2007-ben még működőképes volt, de „tudatosan elsorvasztották”. Azt javasolta képviselőtársainak, hogy személyesen is nézzék meg, milyen állapotban van a létesítmény.

György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy a BGYH szempontjából tarthatatlan a mostani helyzet, a főváros nem kényszerítheti a napi feladatokat ellátó társaságot a renoválásra. Az újpesti uszoda eladásáról már 2010-ben döntött a főváros gazdasági bizottsága, de két nyilvános pályázat is eredménytelenül zárult.

Az ingatlan az idén április 15-én kelt vagyonértékelés szerint jelenleg nettó 330 millió forintot ér, ebből az ingatlanon lévő szolgálati lakás értéke 10,5 millió forint. Sikeres pályázat esetén az ingatlanértékesítéssel kapcsolatos végleges adásvételi szerződés megkötéséhez a Fővárosi Közgyűlés döntését újra ki kell kérni, a létesítményben lévő szolgálati lakásra eső vételárhányad pedig a fővárosi önkormányzatot illeti meg. A határozatot 18 igen, 12 nem és 3 tartózkodás mellett fogadta el a testület – számolt be az MTI.