“Papa, ne félts”: Kislányból díva

  •  
  •  
  •  

Veres Mónika a Karácsonyi Vásár vasárnapi sztárvendége négyévesen már a Magyar Rádió szignálját énekelte, tagja volt az operaház gyermekkórusának, sőt még a tizenötöt sem töltötte be, amikor megnyerte első díját egy külföldi fesztiválon.

Azóta a Fonogram-díjtól az EMeRTon-díjig szinte minden fontosabb elismeréssel megjutalmazták, színpadra lépett az ország legnevesebb zenészeivel, és több száz slágerhez kölcsönözte a hangját vokalistaként. Az egykori bájos kislány, aki csak annyit kért, “papa, ne félts”, már felnőtt, és igazi dívaként aratja sikereit, immár szólóénekesnőként.