•  
  •  
  •  

A szelektív hulladékgyűjtés rendkívül fontos dolog. Nemcsak a hulladék elképesztően növekvő mennyisége miatt, hanem azért is, hogy az újrahasznosítható hulladék feldolgozásával csökkenthessük a természetes környezetünk kizsákmányolását.

Budapesten – így kerületünkben is – régóta működik a szelektív hulladékgyűjtés, de az FKF újabb kéréssel fordult a napokban a lakosság felé.

Arról van szó, hogy nekik még a szelektív hulladékot is válogatni kell, hiszen például a sárga, műanyaggyűjtőbe dobált fémet szét kell választani a nejlontól. Ám a kék papírgyűjtőnél ez az utólagos válogatás elkerülhető – lehetne!

Eddig olyan „papír” anyagok is bekerülhettek ebbe a gyűjtőbe, melyek csak részben papírok. Alapvetően a különböző tejes- és italos flakonokról van szó, melyekben nemcsak papír található, hanem fém, illetve műanyag „bélések” is.

Az FKF most azt kéri, hogy ezeket a – látszólag papírflakonokat ne a kék, hanem a sárga fedelű kukákba dobjuk, lehetőleg persze összenyomva, kilapítva.
Ezzel a kék fedelű, tisztán papírhulladékot tartalmazó kukák utólagos válogatását megtakaríthatják, sok pénzt megspórolva, és növelve az újrahasznosítás hatékonyságát.
A sárga fedelű kukákba elhelyezett műanyag és fémhulladékok utólagos válogatását eddig sem lehetett elkerülni, ez az új kérés tehát nem jelent további terhelést. Ám a tiszta papírhulladék utólagos válogatása, szelektálása elmaradhat!

Jó lenne, ha mindenkiben tudatosulna, hogy mindezt alapvetően magunkért tesszük, a mi környezetünk lesz tisztább, és maradhat minél természetesebb. Segítsünk nekik, magunknak segítünk vele!

,