Papp Krisztina a legjobbak között végzett

  •  
  •  
  •  

Rangos helyezést szerzett a koppenhágai Félmaraton Világbajnokságon az UTE atlétája, Papp Krisztina. Az erős mezőnyben pályafutásának második legjobb eredményével – 1;10:08 óra – a 11. helyen ért célba. A 89 indulót rajthoz állító mezőny élén öt kenyai futónő végzett, a győzelmet Gladys Cherono – 1;07:29 óra – szerezte meg. Krisztina a jó helyezésért vívott, kiélezett véghajrá után a harmadik legjobb európaiként teljesítette a távot.

– Jó futóidő volt, 10-14 fok körüli. Végig sütött a nap, mindenki sokat frissített, én is. Szél is volt, de a kanyargós pálya miatt nem mindig szemből kaptuk – számolt be a versenyről Papp Krisztina. – Nagyon gyors volt az eleje, 3:10 körüli ezreket mentünk, én az élboly végén futottam. Később a boly kettészakadt, a tíz kilométerem 32:50 perc volt. Az eleje 32:14-et futott. Öten diktáltuk együtt a tempót, 15 km után volt, aki leszakadt, volt, aki felzárkózott. Ekkor, mivel az élbolyhoz felfutni már nem volt reális, az előzetesen megbeszéltek alapján helyezésre próbáltam futni. Az utolsó két kilométer nagyon harcos volt, mindenki küzdött az utolsó méterekig. A vége is óriási volt, így még soha sem hajráztam félmaratonon. Nagyon örülök, titkos álmom volt tíz körül végezni.

(ute/gg)