Parasport, a vívók kapitánya értékelt

  •  
  •  
  •  

Kovács Tamás, vívó-válogatottunk szakvezetője nagyon elégedett a németországi Malchow-ban rendezett Világkupa-versenyen megszerzett egy arany-, illetve két-két ezüst- és bronzéremmel. Krajnyák Zsuzsanna a tőrözők versenyét megnyerte, párbajtőrben második lett, Osváth Richárd ezüstöt szerzett tőrben, Hajmási Éva tőrben és kardban is harmadik lett.

– Gratulálunk a fantasztikus debütáláshoz a válogatott élén, az első komoly nemzetközi versenyen jobb eredményt nem nagyon lehetett volna elérni!
Köszönöm a gratulációt, de ez nem az én sikerem volt, az eredményeket a versenyzők érték el, és a kemény edzéseknek köszönhetik, nem nekem – mondta a szakember. – Természetesen nem tagadom, örülök az eredményeinknek, mindenki kitett magáért Malchow-ban, hiszen Mató Gyula, és a nemzetközi porondon csak tavaly bemutatkozott Tarjányi István is a későbbi győztestől szenvedett vereséget. A két ezüstből az egyik lehetett volna arany is, hiszen Osváth Ricsi 10-4-es vezetésről kapott ki orosz ellenfelétől 15-14-re a döntőben. És nem szabad elfeledkezni Hajmási Éviről sem, aki rengeteget fejlődött, nem véletlenül szerzett két bronzot. Krajnyák Zsuzsi sikerei már a szokásos kategóriába tartoznak, de minden eredmény mögött nagyon kemény munka van.

– Idén a nyári Európa-bajnokság az év legfontosabb versenye. Milyen következtetéseket lehet levonni az év első nemzetközi viadalán elért eredményekből az Eb-t illetően?
Az ukránok kivételével mindenki eljött, aki számít, így mondhatjuk azt, hogy Malchow-ban közel Eb-erősségű volt a mezőny. Csak ebből a szempontból van értelme értékelni a szereplésünket. A paralimpia, a világbajnokság és az Eb a kiemelkedő versenyek, mindent ehhez kell viszonyítani. A Világkupa-versenyek a felkészülést segítik ezekre az eseményekre. És természetesen fontos információkkal szolgálnak arról, hogy kitől, mire lehet számítani a fontos versenyeken.

– Ezek szerint az Eb-n is öt éremre számíthatunk?
A négy-öt érem megszerzése a látottak alapján reális elvárásnak tűnik.

– Malchow-ban nem vettünk részt a csapatversenyekben, mi lesz az Eb-n?
Erre a kérdésre most még nem tudom a választ, lehet, hogy nem lesz csapatunk. Dani Gyöngyi és Juhász Veronika is anyai örömök elé néz, aminek magánemberként nagyon örülök, rengeteget köszönhet nekik a sportág, két fantasztikus sportemberről van szó, és úgy gondolom, mindenki osztozik a boldogságukban. Edzőként viszont nagyon nehéz helyzetben vagyok, Gyöngyi a B-kategóriában világklasszis vívó, az ő pótlása egyelőre megoldhatatlannak tűnik. A férfiaknál is egy pótolhatatlan B-kategóriás klasszis, Szekeres Pál hagyta abba tavaly a vívást. Vannak jelöltek a helyükre, de most nem tudom még megmondani, hogy nevezünk-e az Eb-n a csapatversenyekbe.

– Hogyan alakul a válogatott programja az Eb-ig?
A következő két hónapban lesz három hazai válogató versenyünk, és ott leszünk a hagyományos lonatói Világkupa-versenyen is. Ezen kívül szeretnénk a montreali Vk-viadalon és a kuvaiti Grand Prix-n is részt venni, a két Európán kívüli verseny egyelőre bizonytalan. A Magyar Paralimpiai Bizottság maximálisan támogatja szakmai törekvéseinket, ha az anyagiak is rendelkezésre állnak, akkor tudunk erre a két viadalra elutazni.

– Évek óta rendszeres résztvevői vagyunk a varsói Vk-nak is.
Idén sem hagyjuk ki, csak a verseny átkerült őszre, ezért az Eb-felkészülési programunk összeállításánál nem vehettük figyelembe.

(Bernau Péter, mob.hu)