Párhuzamos fejlesztések

  •  
  •  
  •  

A Szilágyi úti atlétikai stadion felújításával párhuzamosan a Tábor utcai sporttelep felújítása is megkezdődik. A két ingatlan együttes fejlesztésével a terület kihasználhatósága jelentősen növelhető.

 Fontos előzmény, hogy a Tábor utcai ingatlan tavaly szeptember 1-jével került az Újpesti Vagyonkezelő Zrt.-hez. Az előzetes felmérés szerint a tábor területén magasabb szolgáltatási szintű gyermekpark alakítható ki, amelyhez a szomszédos terület jelenleg alacsonyabb funkciójú területrészei is hasznosíthatóak – mondta lapunknak Wintermantel Zsolt. A polgármester hozzátette: a képviselő-testület arról

döntött, hogy az immáron önkormányzati tulajdonban lévő atlétikai stadiont és a tábort egyszerre fejlesztik, amivel a meglévő terület kihasználtsága jelentősen növelhető. A tábor jelenleg meglévő épületei megmaradnak, mindössze egy, a telekhatáron lévő, igen rossz állapotú faházat bontanak el, új épület nem létesül.
– A terület parkjellege megmarad. Mi több, szükség szerint frissítik a faállományt. A táborban egy, a játszótereknél lényegesen magasabb élményt nyújtó,Budapesten is egyedülálló családi játszóparkot alakítunk ki, emellett eseti rendezvények, nem bentlakásos táborok lebonyolítására is lesz lehetőség – fogalmazott a polgármester.
Az atlétikai stadion felújítása a társaságiadó-kedvezmény (tao) forrásainak felhasználásával zajlik majd, az önkormányzat csupán a szükséges 30 százalék önrészt biztosítja hozzá.Az ezzel párhuzamos Tábor utcai ingatlan fejlesztése két ütemben valósul meg, a munkálatok első része még idén tavasszal elkészül, míg a második ütem kivitelezése várhatóan ősszel zajlik majd.
M. ORBÁN ANDRÁS