Két autóra és gyanúsan viselkedő utasaira figyeltek fel az újpesti rendőrök egy parkolóban július 9-én kicsivel éjfél előtt.
A másik autóban ülő 22 és 26 éves férfi előzetes telefonos egyeztetés alapján érkezett a parkolóba, hogy kábítószert vegyenek. A rendőrök őket és egy 26 éves nőt az előállítást követően kábítószer-birtoklás miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A nyomozók a legidősebb férfi lakásán tartott házkutatáskor nagy mennyiségű kábítószergyanús anyagmaradvánnyal szennyezett önzáró tasakokat, kiadásokat és bevételeket tartalmazó elszámolásokat, több százezer forint készpénzt és valutát, valamint a kábítószer terjesztéséhez használt eszközöket foglaltak le.
A 46 éves férfi ellen kábítószer-kereskedelem miatt előzetes letartóztatása mellett folyik a büntetőeljárás, másik hármuk ellen pedig kábítószer-birtoklás miatt folyik eljárás.